Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Cseke Péter: Beckett Erdélybe jön. Páskándi Géza második alkotói korszaka (1963–1973) Jó, vagy sem, akkor is szembe kell vele nézni — az idén kilencven éve született Páskándi Gézából legalább kétféle „van” még a felszínes olvasó szemével nézve is: az 1974-es áttelepedése előtti, és az azutáni. E kétféleség okait nyilván sokfelé lehet keresni. Az „anyaországi” kulturális…
Tovább
A zsákos bácsi kijött a házból, és a zsákot a kezében hozta. Odabent volt az udvaron, mi meg a kerítésen kívül, az utcán, még nem is annyira közel, és amikor elindult, nem arra indult, hanem hátrament a kicsi, ráncos öreg a kicsi, ráncos háza előtt a fejébe nyomott nagy kucsmában, amely nagyobb volt majdnem, mint…
Tovább
Tatár Sándor: Haalaadaas Tatár Sándor tizennégy év – s az az alatt megkapott komoly elismerések – után megjelent új kötetének hívószavai, kulcsfogalmai a mívesség, a tradíciókövetés, a személyesség és az eltávolítás arányossága, a játékosság, az (ön)ironikusság, a kimondás és a visszavonás kettősége lehetnének. Versgyűjteménye tulajdonképpen még hosszabb időszak termése, mint amennyi a 2007-es Bejáró művész…
Tovább
A költőként három évvel korábban bemutatkozó Juhász Tibor első prózakötete egy szociografikus igényű, időnként a riport határáig vagy kissé azon is túlra merészkedő, többnyire jól megírt, ám váratlanul, mintegy félúton megvágott novellaciklust foglal magába. Lírikustól szokatlan váltásnak tűnhet ez az elsőre szikárnak ható realizmus, mely a szövegek domináns eleme, ám egyrészt az elbeszélő empátiája ezt…
Tovább
Akkortól kezdve, hogy először kibiciklizik az elhagyatott, keskeny nyomtávú vasúti hídhoz a síkságot átszelő csatorna partjára, Detre lassanként meglátja a mozdulatokat, amelyektől teljessé válik a mozdulatlanság, meghallja a hangokat, amelyektől süket lesz a csönd. Minden alkalommal talán csak eggyel többet lát, talán csak eggyel többet hall, és mégis mindig összeáll. Egymás mellett karnyújtásnyira ível át…
Tovább
Pető Péter első regényének kulcsa elbeszélőjének retorikai megalkotottságában rejlik. Kívülről a figura már elsőre is izgalmasnak látszik: Kóbor Tamás ifjú (ex)futballbíró mesél északkelet-magyarországi, az alcím ajánlata szerint: világvégi focipályákon vele vagy kollégáival megesett történeteket. Ahogy a regényben mondja: sztorizgat. Nagy terhet visel ez az elbeszélő, hiszen önreflextív történetmesélése közben mintegy akaratlanul, ám szükségszerűen referál a…
Tovább
Nem könnyű megragadni az Éles poétikai karakterének megfelelő olvasásmódot a kortárs szépirodalom tapasztalatából kiindulva, hiszen a jelenkori próza ugyan talán valóban pörgősebb ma már, mint tíz-tizenöt éve, mindamellett a mondatközpontúságtól azért mégsem rugaszkodott el. Az Éles lapjain egyre másra sorjáznak a tömény, erősnek szánt jelenetek, az olvasó csak kapkodhatja a fejét, mennyi minden történik –…
Tovább