Az életmű hűséges követői a legutóbbi két regény (metaXa, 2006; Arc és hátraarc, 2010) alapján úgy vélhették, hogy a Garaczi-próza végérvényesen a klasszikusabb, történetelvű elbeszélés felé fordult: a metaXa minden töredékes, öntükröző és az elbeszélői/elbeszélt identitást szétíró eljárása ellenére a szerelmi háromszög narratív sémája alapján (is) volt olvasható, az Arc és hátraarc esetében pedig a…
Tovább
