Kolozsvár-dialógusok. Tanulmányok, szerk. Korpa Tamás A Kolozsváros szépirodalmi antológia 2019-es megjelenése után 2020-ban a Szamos-parti város újabb könyvnek került a középpontjába, ezúttal két irodalmi konferencia („árdeli tűnt Athén” – Kolozsvár-dialógusok 1., 2017. május 22–23. és a „Házsongárd-légió” – Kolozsvár-dialógusok 2., 2019. május 22–23.) anyagát egybegyűjtő, Kolozsvár-dialógusok címmel megjelent tanulmánykötetbe. A „tanulmány” műfaji megjelölés tágabban értendő,…
Tovább2021/5
„Átlóg az álmaimba”
Kállay Eszter: Kéz a levegőben Kállay Eszter könyvéhez mindjárt a kötet köszönetnyilvánításában, illetve a szerzővel a Literán (2020. november 27.) megjelent interjúban is érdekes támpontokat kaphatunk, ugyanis az a poétikai-alkotásmódbeli gondolkodás, amely a szerző öninterpretációjának részét képezi, tulajdonképpen egyedi kontextusba helyezi a versekben feltűnő beszélők bizonyos térbeli-motivikus mozgásait. A versek mint irodalmi szövegek, „művek” ebben…
TovábbFekete Vince versciklusa
Halálgyakorlatok (RINGLISPÍL) 1 Valahol otthon lenni, abban az időben,abban a saját időben, kinyújtott, elnyújtott időben, ami nincs, csak volt, demégis azt szeretnéd, hogy legyen, mert szorít,présel Ez az idő, és félő, hogy már a kötőszavak sem lesznek, mirehazaérsz, hova haza?, abba a múltba, az övébe,a tiedbe, a gyerekkorodéba, ahol ott van még nagyanyád, a kicsikonyhában…
TovábbJenei Gyula verse
Kutyadal én nem tudom, mi a szabadság,de olvastam róla sokat. és vágytam is,mert akkor még hittem a költőknek,elhittem nekik,hogy az jó, anélkül élni sem érdemes.de nem tudtam, merre keressem,s hogy milyen lehet.és nem tudtam, hogy végülmit is keresek. én nem tudom, mi a szabadság.először azt hittem, fel kell nőni hozzá,hogy ne a szülő, a tanár,hogy…
TovábbEgy város felmérése
A debreceniség mintázatai. Városi identitás és a lokális emlékezet rétegei a kora újkortól napjainkig 2020-ban két olyan kötet is napvilágot látott, amely címébe emelten foglalkozik Debrecen lokális identitásával. Térey János Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai című posztumusz kötete már a megjelenést megelőző várakozásokkal is beteljesítette egyik – Debrecenben releváns – küldetését, hogy szavakba öntse,…
TovábbKívül-belül gyász
Térey János: Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai Térey János memoárja a szerző korai, váratlan és hirtelen halála miatt befejezetlen maradt. Elkészült és meg is jelent jónéhány fejezete, a kötetben beláthatóvá válik a szerkezete, íve, de éppen innen látszik az opusz töredékessége, helyenkénti vázlatossága. Az életművel nagyon is szoros kapcsolatba hozható építészeti-térszemléleti analógiával élve létrejött…
TovábbNagy Hajnal Csilla versesregény-részlete
Volja Talán költői túlzás hát szia, csak ideértél, nem, nem azt mondtam, hogy késtél, sőt, örülök is, hogy várnom kellett rád, megnyugtató, ismerlek, és ez azt jelenti, hogy teljes körültekintéssel abszolváltad a feladatot, igen, az ideérkezés feladatát, hogy biztos senki sem követett, meg ilyesmi, na, érted, gyere utánam, ez egy nagyon precíz gép, odafigyel a…
TovábbAkárkik a Dóm téren
Jenei László: Bódultak Jenei László legutóbbi regénye internacionális bódulat. Nemzetközi, mert a mű hátterét a nagypolitika eseményei, az ideológiák tettekig fajuló akciói adják: ezekre épül a cselekmény, ezek motiválják, mozgatják a szereplőket, vagy legalábbis alapos ürügyül szolgálnak az 1936 nyarán játszódó regényben. Nemzetközi a szereplők mezőnye is: francia Yves, a baloldali nyelvtanár; algériai francia Simone,…
TovábbBuda Ferenc verse
Éjtől éjig Éjtől éjig az idő végteleneljátszani az üdvösséggels megküszködni a kárhozattal. * Alkonyodik. Odakint galamb-csapat köröz szorgosan, siető-sen, sűrű, zárt kötelékben.Éles fordulóknál a legszélsőkmegszaporázzák szárnycsapá-saikat: le ne maradjanak:fegyelmezettek, akár a katonák. * A galambok elülte után jókoravarjúsereg jelenik meg. Keletiirányból napnyugat felé tarta-nak: éjjeli nyugvóhelyükre. Asereg magva, a derékhad sűrűtömegben, erőteljes szárny-csapásokkal tör előre,…
TovábbVisky András versesregény-részlete
Apátlan, regényrész 544 kora reggel vagy hajnalban, mindig keverem, vajon melyik van előbb, nem tudom, a pitymallat ki van zárva, a lágerben nem pitymallik, a pitymallatot érthető okokból betiltotta a Pártközpont, minden más szóba jöhet a pitymallást kivéve 545 kora reggel, amikor némán hasad a hajnal, Anyánk halálos csöndben öltözködik, magára húzza dermesztő munkaruháját, tegnapról…
Tovább