Olvasás nélkül nem megy

A minden évben hagyományosan az őszi időszakban megrendezendő Debreceni Irodalmi Napok egyik legfontosabb eseménye az Alföld-díjak átadása. 2017. november 7-én újabb három, az Alföld folyóiratban rendszeresen publikáló szépíró és irodalomtörténész vehette át a rangos kitüntetést a debreceni Víztoronyban.

Tovább
Metanézőség

Miközben a színház mint művészi forma egyre több eseménnyel és számos kulturális kontextus bevonódásával van jelen a közéletben Magyarországon, addig a szín­házról, a színháztörténetről, a színházelméletről való értekezések tömegéről alig­ha tehetünk említést. Adódhat ez a színház sajátosságából, amennyiben a mű­al­kotás egyszerisége ellenáll a rögzítésnek, s így a kimerevítésben létrejövő tanulmányozásnak, vagy éppen a tudományág interdiszciplinaritásából…

Tovább
Fókuszálások

A Holnap Kiadó új sorozata arra vállalkozik, hogy bemutassa a magyar művészet- és művelődéstörténet egyes területeit a fiatal olvasóközönség számára, ismeretterjesztő jelleggel. Az elsőként megjelent kötet a magyar festészet történetének összefoglalására tesz kísérletet, a sorozat további kiadványai a belső borító tájékoztatása szerint a hazai építészet, színház, zene és népművészet történetét fogják bemutatni. A sorozat koncepciója…

Tovább
Megjelent az Alföld novemberi száma

Az Alföld aktuális lapszáma a novemberi szürkeség ellen tematikai és műfaji sokszínűséget kínál. A folyóirat első blokkjában versek és próza mellett szonettregényrészletet is olvashatunk; a megszokott rovatok ez alkalommal a Kilátóval bővültek; a szépirodalommal foglalkozó tanulmányok és kritikák mellett irodalomtanítással, oktatással kapcsolatos írásokat is olvashatunk. A szépirodalmi rovat Zalán Tibor szövegeivel indul, majd Izsó Zita…

Tovább
Mondd, hol van az a krézi srác?

1973 januárjában egy balassagyarmati testvérpár fegyvereket szerzett édesapjuk munkahelyéről, a helyi határőrségi laktanyából, s közel egy hétig fogva tartott húsz lányt a város kollégiumában. Követelésük az volt, hogy Budapestről repülővel Nyugat-Európába távozzanak. Mivel hírzárlatot rendeltek el az ügyben, hosszú ideig csak töredékeiben lehetett ismerni az eseményeket. 1986-ban jelent meg a korabeli sikeríró, Végh Antal kötete…

Tovább
Megjelent az Alföld júliusi száma

Az irodalom és vizuális művészetek közötti kapcsolat hagyományosan erős az Alföldben, hiszen mindegyik szám egy-egy kortárs fotóstól, grafikustól közöl illusztrációkat. Ez a kötelék júliusban tovább erősödik: az aktuális lapban Szijj Ferenc azon verseit olvashatjuk, amelyek a debreceni MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ GÉM/GAMEkapocs – Művek az Antal–Lusztig-gyűjteményből képzőművészeti, irodalmi és zenei párhuzamokkal és reflexiókkal…

Tovább