Naturam furca expellas…

A 70 esztendős S. Varga Pállal Berta Erzsébet és Bényei Péter beszélget Berta Erzsébet: Úgy képzelem, hogy tudósi habitusod, tudományos pályád eredetét neveltetésedben, származásodban, családi kötelékeidben is kereshetjük. Édesapád, Varga Zsigmond József görög–latin–német szakos tanár, lelkész és teológus, akinek nevéhez fontos hittudományi munkák (többek között az Újszövetség irataihoz szerkesztett görög–magyar szótár) kapcsolódnak, a Debreceni Teológiai…

Tovább
„mindig lökdöstek valahová”

A 80 éves Imre Lászlóval Radnai Dániel Szabolcs beszélget – 2. rész Imre László Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, az MTA rendes tagja és az Alföld kuratóriumának korábbi elnöke november 17-én töltötte be 80. életévét. Születésnapján az Alföld folyóirat egy kétrészes életútinterjúval köszönti a 19. századi magyar és orosz irodalom kiemelkedő, nemzetközi rangú…

Tovább
„Ahogy jöttek, el is mentek, és minden úgy maradt, ahogy volt”

A 80 éves Imre Lászlóval Radnai Dániel Szabolcs beszélget – 1. rész Imre László Széchenyi-díjas irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, az MTA rendes tagja és az Alföld kuratóriumának korábbi elnöke november 17-én töltötte be 80. életévét. Születésnapján az Alföld folyóirat egy kétrészes életútinterjúval köszönti a 19. századi magyar és orosz irodalom kiemelkedő, nemzetközi rangú…

Tovább
Kihívások

Az irodalomtanítás aktuális kihívásai, szerk. Bodrogi Ferenc Máté A puhakötésű, szerkesztői előszót és 10 fejezetet tartalmazó könyv szerzői Bodrogi Ferenc Máté, Baranyai Norbert és Kovács Szilvia. A kötet „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című projekt keretében készült, a Debreceni Irodalom és Kultúratudományi Tankönyvek sorozat harmadik darabja. A…

Tovább