Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
„De lenn a földön van az ég.” (Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok megint) Azon az éjszakán sűrű pelyhekben esett a hó, akkor még létezett igazi tél. A Kiskőrös körüli pusztákat Kosztolányi Dezső szerint teljesen befödte a hóréteg, sötétség borult a tájra, a hold sem világított. Legalábbis így érzékelteti Kosztolányi a Petőfi Sándorka című novellában. Szilveszter éjszaka, újévre…
Tovább
(tíz szutykos szurikáta) Szemes egy ünnepélyes színű, bordó töltőceruzával piszkálta a körmét – amilyenek rendesen gyásztanácsadók asztalán hevernek. Körülményeiről megfeledkezve, orrán át szuszogva dolgozott, vagyis hát bal keze körmeit a jobb kezébe fogott ceruza csőrével hámozta meg. Megelégedéssel töltötte el, hogy a koszcsíkot, mint valami elöregedett szilikont, a rézhegy tömör, alaktartó karavánokba rendezve tolja elő…
Tovább
Decemberi tavasz köszöntött be, telelésüket megszakítva keményhátú bogarak másztak elő a mahagóni karosszék alól és a padló réseiből. Gerencsér felszínesen aludt az éjjel, a hirtelen jött melegben olvadásnak indultak az ereszre tapadt jégcsapok, az egyenletes csöpögés hangjától pedig folyton vizelési ingere támadt. Rosszkedvűen ébredt tehát, holott viharos válása óta kényelmesen elnyújtózhatott a franciaágyon. Gerencsért most…
Tovább
Barátném Van nekem egy barátnőm, aki mindig tudja, mit mondjon nekem a halálról, és engedi, hogy gyakran felemlegessem. Állítja például, hogy én, ha majd találkozom vele, pofán vágom, és ellovaglok a naplementébe. Ez tetszik, mert tényleg nem tűröm a pimaszságot, ugyanakkor általában hirtelen és örökre leszek szerelmes. Ha panaszlom, hogy nem tudok másra gondolni, csak…
Tovább
Nagypapáék góréjában élt Kertész. Így hívtuk. Úgy nézett ki, mint egy növény. Csupa bütyök volt, mint egy túlburjánzott bonszáj, képtelen helyeken nőttek a bütykei, az orrán, a nyakszirtjén, az állán. Ezektől a körvonala ellenfényben girbegurba volt. Így mondta mama, girbegurba, mint a szentbékkállai kőtenger. A nagyszüleim háza egy régi temetőre épült, ez akkor derült ki,…
Tovább
A halálversköltő Halálversköltő vagyok. Hazámban, Japánban egy szamuráj, ha dicsőséges szeppukut követ el, mielőtt beleszúrná a kést a lágyékába, még elmondhatja a körötte ülő és őt figyelő közönségnek a saját halálversét, amely általában a lét mulandóságáról szól, vagy arról, hogy az élet csak egy álom, káprázat ésatöbbi. Ezt a verset természetesen nem ő, a szamuráj…
Tovább
Levegőt! A házban néha felvillan a fehér. Kénytelen vagyok semminek nevezni, mert olyankor eltűnik minden, a bútorok, a tárgyak, a színek, a sakál a sarokban, még a lekvárok is, pedig a lekvárok aztán soha. Ez anyácska lélegzete, jól tudom. És valóban, egy lélegzetvételnyi ideig tart csupán a semmi, majd ugyanolyan a ház, mint előtte volt…
Tovább
Csatlakozás A peronon várja a jelet az indulásra, közben figyeli, ahogy a felszállók megtöltik a vagont. Egy újabb mizantróp. Látszik a testtartásán. Csak ide ne. Összehúzott szemek, feszes nyak, mellkas előtt egybefont kar. Fülhallgató, kifele bámulás. Innen nem látszik, de biztos, hogy a lábát is keresztbe tette. A vonatablakok, mint a diaképek. Kívülről látja, amit…
Tovább
Befekszem az ágyba, leoltjuk a villanyt, hátat fordít nekem. A mellkasomig húzom a takarót. Nem bújok hozzá, sem ő hozzám. Ismerős ez, megrágott, unalmas. Az oldalamra fordulok. Az arcom alá helyezem a tenyerem, nagy levegőt veszek, hangosan ásítok. Nem moccan. Nem lehet, hogy máris elaludt. Megemelem a fejem, pislogó remegéseket keresek az arcán. Ebben a…
Tovább
Alkonynapló (Egy kísértetjárás vége) M.-mel kiskorában rendszeresen átjártam az ófalui Felvégbe, és megmutattam neki, hol állt a házunk, ki hol lakott, és hol mi történt velem. M. L.-lel ezt már nem cselekszem. Egy darabig a vasárnapi miséről némi kerülővel jöttem haza vele, de meg sem álltam, és nem mondtam semmit. Aztán ezt is elhagytam, mert…
Tovább
Harangszóra várni Erről a templomról mindig egy erőd jut eszembe. Érdes, vastag falai meredeken törnek az égig, és mint a lőrések, a keskeny ablakok gyanakodva néznek a külvilágra. A magas, boltíves ajtón alig hatol át az Acélgyári út zaja. Csak néhányan ülnek az elülső padsorokban. Kezük összekulcsolva, zsíros rózsafüzér az ujjaik között, ha valamelyik elszakad,…
Tovább