Péntek Imre: Viaszrózsák egy szerelemre A könyvheti kiadványok között több meglepetéssel is találkoztam. Az egyik ilyen mű Péntek Imre drámakötete, amely a költőnek egy számomra eddig ismeretlen arcát mutatta meg. Bár a címadó darabot – Viaszrózsák egy szerelemre – már 2005-ben publikálta, a 70-es években pedig egy gyermekeknek szánt színpadi művét a veszprémi színházban elő…
TovábbOláh András
Megjelent az Alföld 2025. szeptemberi száma
Alföld 2025/9. Szeptemberi lapszámunk szépirodalmi rovatában Székely Szabolcs, Kukorelly Endre, Győri László, Tatár Sándor, Farkas Arnold Levente, Dobosy Tímea, Lesi Zoltán, Oláh András és Villányi László verseit közöljük, továbbá Halász Rita regényrészletét, Tóth Vivien novelláját és Mohai V. Lajos kisprózáját. Portré rovatunk középpontjában Villányi László költészete áll: a szerzővel Komálovics Zoltán beszélget, Szalai Zsolt pedig…
TovábbOláh András versei
ajtónyikorgás halk suttogás sodorja az álmoda vörösen hullámzó végtelenbenyugtató szavakat mormol anyádkésve eszmélsza gyerekágy rácsai közt nemér el hozzá a karodbebugyolálva is vacogszidőnként hidegvízbe mártottszivaccsal törli az arcoda homlokod s folytatódik avégtelenített mesemintha szellemidézés volnabelesimulsz a történetbea kemencepadkán felejtettrongymaci nyitja rád az éjszakátcsatakosan ébredszcsak az ajtónyikorgás emlékezteta halálra [akkor még] akkor még szigorúan ellenőriztékaz utakat…
TovábbMegjelent az Alföld 2024. novemberi száma
Alföld 2024/11. Novemberi lapszámunkban lírát Tóth Krisztinától, Ágh Istvántól, Géczi Jánostól, Gellén-Miklós Gábortól, Pollágh Pétertől, Horváth Evétől, Acsai Rolandtól, Demény Pétertől, Oláh Andrástól és Szijj Mártontól, prózát Gurubi Ágnestől közlünk. Kilátó rovatunkban a gyerekirodalomról Fekete Richárd és Gesztelyi Hermina értekezik. Tanulmány rovatunkban Mezei Gábor a lírában létrejövő mozgást és immanenciát vizsgálja, Pataky Adrienn a ciklikusságról…
TovábbOláh András versei
kifosztva svájci rendszámú kocsiból szállt kia múlt tárnáiból felszínre bukóképeket kereside már semmi sem ugyanazidegenként bolyong a térenegy padon maszatos rajz ejti foglyulhétköznapoktávolságtartásában élhiábavaló monológokat gyártmelyekből érezni az ürességetholott árubőség vanmégis olyan jó volna átsétálniabba a világbaami csak képzeletomladozó vakolatfalfirka a semmi ellenutcakölykök bukkannak előtávoli idők árnyékábólnevek után kutatmíg a telefon csipogásaöntörvényűn magába nem szippantjaaz…
TovábbA (ki)tagadások kora
Vass Tibor: Mondanom sem kell: húsz év Berekfürdő Mondanom sem kell, Vass Tibor az egyik legkarakteresebb, legegyénibb hangon szóló magyar költő Tandori óta. (Ezt ő talán úgy pontosítaná, hogy a legkakteresebb…) Versei – amellett, hogy sziporkázó szójátékok (néhol tréfás, humoros fordulatok, máshol nagyon is húsba és lélekbe maró találatok) – az élőbeszéd közvetlenségét idéző elevenséggel…
TovábbMegjelent az Alföld 2022. októberi száma
Alföld 2022/10. Az októberi lapszámunk középpontjában a Nemes Nagy Ágnes-centenárium áll: közöljük Balajthy Ágnes, Kiss Noémi, Schein Gábor és Fodor Péter kerekasztal-beszélgetésének leiratát, Pataky Adrienn elemzését a Fenyő című versről, valamint Uri Dénes Mihály írását a költészet és az ökológia kapcsolatáról a Nemes Nagy-életműben. Verset Sumonyi Zoltántól, Gál Ferenctől, Farkas Arnold Leventétől, Géczi Jánostól, Tóth…
TovábbOláh András versei
sufniba zárt emlékezet ropognak a gerendák a sufni kopott ízületei a padlástér eresztékeiitt bújócskáztunk valahaa ládák és zsákok alkotta ösvények közötts a leghátsó zug homályábanrejtőzött a lelakatolt titokaminek végére járni sohasem tudtunkéltre kelnek a tüsszentésre ingerlő finom poroka pókhálók a cserép alá bújt darázsfészeka madártani megfigyelőállásahonnan át lehetett lesnia szomszédban bikinifelső nélkülnapozó fiatal tanítónőreakinek barnán elomló…
TovábbMegjelent az Alföld 2021. decemberi száma
Alföld 2021/12. Decemberi lapszámunk középpontjában az ifjúsági irodalom áll. Szépirodalmi válogatásunk részben kapcsolódik a zsánerhez, részint a fiatalság és gyerekkor jelenségét, problémáit megjelenítő műveket tartalmaz. Szaktanulmányokkal dolgozzuk fel a témakör egy-egy szeletét, kritikai körképpel jelentkezünk a gyerek- és ifjúsági irodalom néhány frissebb megjelenéséről, illetve írókat kértünk föl izgalmas műhelyesszék elkészítésére. E hónapban adjuk közre az…
TovábbOláh András
tétjeink nincs más mint rezignáltan tudomásul vennielfogadni lenyelni hogy a szégyenkezés nem gyógyítkudarcot sem irigységet s a sóvárgás a valami másiránt természetes betegsége az emberneks ha lecsapták kezedről a nőt ha elhappoltáka pozíciót ha sárba döngöltek megtapostakcsak magadnak köszönheted mert te voltál gyengete választottad rosszul a barátaid te tévedtélte bénáztál te ültél fel rosszul a…
Továbblábujjhegyen jár a csönd
Oláh András: Fagypont alatt – Te, olvastad Oláh András legújabb kötetét, a Fagypont alatt-ot? – Sajnos még nem. Mikor jelent meg? – 2020-ban. A Magyar Naplónál. – És? Milyen? – Nagyon jó. Erős kötet. Bátran megállja a helyét az április bolondjai (2017) és a 2019-es válogatáskötete, a visszafelé mellett. – Értelek. Jó sok kötete jelent…
TovábbMegjelent az Alföld 2020. novemberi száma
2020. novemberi számunk tartalomjegyzéke: Szépirodalom ACZÉL GÉZA versei: (szino)líra [asztalitenisz; asztalkendő; asztalosság; asztaltársaság; asztalterítő]NAGY KATA versei: Egy szép őszi nap; Sylvia PlathDEÁK BOTOND versei: puzsoma; a tapsMÉNES ATTILA: Ugrás (regényrészlet)NAGY GERZSON: Önzés (novella)NÉMETH ZOLTÁN verse: Még harminc évGYŐRFI VIKTÓRIA versei: Négyes erősségű; SeszínűBECK TAMÁS: Bűz (novella)RIGÓ KATA: Kilenc sötét gomb (novella)OLÁH ANDRÁS versei: tétjeink; nincs…
TovábbOláh András versei
fonákságaink csak az éjszakákat tartod fönn nekem szigorú számadásban – így van ez mióta elbillent szívünkben a merőleges – emlékszem: lábaid magad alá húzva gubbasztottál a fotelben a kandallóban száraz fahasáb ropogott vártam hogy megtörd a csöndet közben a számokat soroltam némán – kilencvennégyig jutottam: lám másfélpercnyi hallgatásban elfért az életünk – kilenc és négy……
TovábbOláh András versei
fonákságaink csak az éjszakákat tartod fönn nekemszigorú számadásban – így van ezmióta elbillent szívünkben a merőleges –emlékszem: lábaid magad alá húzvagubbasztottál a fotelbena kandallóban száraz fahasáb ropogottvártam hogy megtörd a csöndetközben a számokat soroltam némán– kilencvennégyig jutottam: lám másfélpercnyi hallgatásban elfért az életünk –kilenc és négy… fogócskáznak velünka számok… csupa féltés vagyunk– megbuktunk mégis –…
Tovább