Zalán Tibor verse

Egy omlás fázisai

Először kényszerítette térd
re magában az embert A pál
inkák tornyaiból ellátni
a tengerig A partokon feh
érlő csontvázakig A szépség
mindig áldozattal jár Mint egy
kórboncnok könyékig mocsokban
Az esztétika iszapjában
megmerítkezve fulladásig

Aztán csak rálegyint Odébb rak
ja magától a tárgyakat A
magány az emlékek eltávol
ításával kezdődik Nem fél
Pedig kellene félnie Az
embert körülvevő tárgyakban
rakódik meg a múlt Azt kitör
ülve az embert törli ki mag
ából Aki Az ember minek

Cafatnyi rothadó hús Isten-
marék elporladó csont a vi
lágba vetve Majd százkilónyi
fölöslegesség A létezés
megfeledkezik teremtménye
iről Kimért időkben elveg
etálnak A kimért időn most
elneveti magát A pohár
mint a lét mérőedénye Nem

csak komikus de ízléstelen
is Mint az ifjúságra gondol
ni alkonyi verőfényben Még
van pár jó éved hajol át az
asztal fölött valaki Egyszer
A még megaláz A vannak nincs
értelmezhetősége A múlt
ágbogán fürtökben lógnak a
férgek Nem hozzáférhető több

é É mint élni A versből most
kitekint Másnál ezt a fordul
atot utálja Használatát
a mindegy teszi lehetővé
Élni annyit tesz bánni a hal
adékokkal Reccsen a mobil
telefon a talpa alatt a
mikor rálép Most akarta hív
ni Most talán még hívni akar

ták Volna Az emlék elválik
a tárgyától A megszűnés egy
szerű képlete ez A nincsre
ráakaszkodni értelmetlen
Igeragozás kérdése az
idő Fölösleges különbség
tételek a van volt lesz között
A között talán értelmezhet
ő A résben létezés szégyen

e Nem múlnak az ismeretlen
eredetű remegések a
húsában Ha halálfélelem
lenne viselné Azt megszokta
Köhögés Fulladás Ahogy reg
gelente De ez most más Az ép
ítmény készül darabokra es
ni szét Nem tudja az ajtóig
elkaparni magát Repedés

ek zaja bent Egymástól távol
odó részek Isten darura
függesztett ormótlan vasgolyó
Leng és széttöri kreálmánya
it Közeledése meg sem za
varja Bár illett volna befés
ülködnie a pusztuláshoz
A fehér ing előtt hideg víz
ben letusolni A hőség a

kár a városra rátelepszik
agyára Éjjel a szemközti
sárga házat nézte A tükör
ben már nem látta magát Nyugodt
volt hogy nincsen is arca Hátra
dől pedig lehet háta sincs már
Koponyáján keresztül repül
falba csapódó pisztolygolyó
egy seregély Nem veszi észre

(Megjelent az Alföld 2018/10-es számában.)

(Borítókép: Műemlékem.hu)

Hozzászólások