2021 emlékezetes könyvei magyar női szerzőktől – A kritikusok szerint (3.)

Felkértünk nyolc kritikust, négy nőt és négy férfit, hogy írják meg nekünk, mely magyar, női szerző által írt szépirodalmi könyv volt számukra fontos 2021-ben. Nem toplistát írunk, és nem is rezervátumot kerítünk körbe. Hanem mivel még mindig arányaiban kevesebb (kritikusi) figyelem jut a női szerzők könyveire, így fontosnak tartjuk megmutatni, hogy milyen sokszínű volt a női szerzők alkotói világa 2021-ben is.

A harmadik részben Réz Anna és Valuska László mutatja meg, nekik mely három 2021-es könyv volt a leginkább emlékezetes.

 A SZÍN (Szépírók Társasága Női Érdekvédelmi Fórum) és az Alföld Online közös összeállítása.

Réz Anna: Talán nem túláltalánosítás kimondani: az elmúlt évek a női alkotók számára Magyarországon is – ahogy szerte a világon – erősen az abúzus–hatalmi visszaélés–trauma tematikák köré szerveződtek. Ez a trend feltehetőleg még nem futott ki: de talán mert 2021 első fele meglehetősen kevés örömöt tartogatott a mindennapokban, viszonylag szisztematikusan olyan irodalmi szövegeket kerestem magánhasználatra, amelyek valamilyen módon kimozdítanak, kibillentenek – és amelyek fontos pontokon eltérnek a kurrens irodalmi fősodortól.

Mármint ez volt a terv: aztán elolvastam a Mély levegőt Halász Ritától. Halász elképesztő könnyedséggel és eleganciával kerüli el azt a fajta öncélú vallomásosságot és fárasztó (túl)pszichologizálást, ami a hasonló témájú szövegeket időnként megkísérti. A bántalmazás nem világmagyarázat, nem drámai törés, nem valami, ami túl és kívül van a megérthetőségen, hanem belesimul a főszereplő életének komplexitásába, amelyben egyaránt helye van a női szexualitás és az anyaság közti feszültségeknek; a szakmai útkeresésnek és annak is, ahogyan egy fővárosi család életébe beszüremlik a közéleti diskurzus. Az, hogy Halász regénye – amely 2020 őszén jelent meg – az év egyik legnagyobb kritikai és közönségsikerévé vált, azt jelzi, hogy lassacskán átlépünk a hatalommal való visszaélésről és a nők elleni erőszakról való irodalmi beszéd egy új szintjére, amelyben ezek a jelenségek többé nem a primér témát szolgáltatják, hanem részévé válnak annak az összetett valóságnak, amelyet az adott mű megteremt. Bónusz: a Mély levegő olvasása közben legalább annyit lehet röhögni, mint sírdogálni.

Puskás Panni első novelláskötete, A rezervátum visszafoglalása már jobban illeszkedett az eredeti koncepciómhoz. Puskás legerősebb és legjellegzetesebb novellái (Leszámolás Bukowskival, Önsajnálat a szigetközi holtágban, Pornó, Nem a világvége) azt az állapotot imitálják, amikor az agyunk képtelen leállni: elveszünk bosszú- és vágyfantáziáinkban; komplett drámákat ütünk össze fejben az önsajnálat mocsarában dagonyázva; gondolatkísérleteket és disztópiákat építünk fel. Puskás novelláiban mindezek varázsütésre valóra válnak, és ettől a világ egyszerre tűnik abszurdnak, mocskosnak és ellenállhatatlanul viccesnek. Mindebben van egy rakás szeretetteljes önirónia: annak kimondása, hogy méretes hiba lenne túlságosan komolyan venni aktuális indulatainkat és világfájdalmunkat – de ezzel párhuzamosan annak elismerése is, hogy nem lehetünk többek vagy mások, mint ezeknek az indulatoknak, vágyaknak, elkeseredéseknek az összessége, amelyek a lehető leglehetetlenebb módokon találkoznak a többi ember hasonló valóságával.

A legjobban 2021-ben Baráth Katalin Afáziája mozdított ki a komfortzónámból – és a három könyv közül ez is dolgoztatott meg a legjobban. Nagyrészt azért, mert szemben a krimi műfajával, amelyben Baráth eddig mozgott (külön szeretném felhívni a figyelmet a méltatlanul kevés figyelmet kapott, egészen remek Arkangyal éjjelre!), a sci-fi műfaja a rutintalanok számára igényel némi odafigyelést. De nem csak a zsánerről van szó: Baráth egy elképesztően ambiciózus, gazdag világot épít fel, amelyben a galaktikus birodalmi cselszövésekbe keverednek nyelvfilozófiai értekezések, nemzeti és nacionalista mítoszok, a magyar irodalom válogatott remekművei és popkulturális utalások egyaránt, miközben a főszereplő identitása és előtörténete is lassan és szövevényesen bomlik ki. Következésképpen a kötet első felében csak kapkodjuk a fejünket, és próbáljuk megérteni, hogyan épül fel ez a jövőbeni magyar (moyer) társadalom, amely két világbirodalom szorításában, utolsó „írástudóként” próbál túlélni – úgy, hogy dílerként szállítja a Naprendszer különböző részeibe a magyar nyelvet, amely az elképzelt jövőben erős és életveszélyes drogként hat „fogyasztóira”. Az Afázia – amint ezt már korábban többen megállapították – erősen ironikus és nagyon vicces, de nem szatirikus szöveg: úgy szembesíti az olvasót nacionalista mítoszaink és történelemtudatunk kártékony önáltatásaival, hogy közben nem neveti ki őt. Mi több: még arra is lehetőséget ad, hogy ismételten megrendüljünk egy-egy Pilinszky- vagy Babits-idézet olvasásakor.

Réz Anna az ELTE BTK Filozófiai Intézetének adjunktusa, fő kutatási területei az erkölcs- és társadalomfilozófia. Mellette több-kevesebb rendszerességgel ír könyv-, film- és sorozatkritikákat. Jelenleg első esszékötetén dolgozik, amely a bűntudat és a szégyen érzéseivel foglalkozik.

Valuska László: Sokat beszélünk a nőkről, férfiként, közben a saját pozíciónkat értékeljük újra: 2021-ben Füst Milán 1942-ben megjelent regényét, A feleségem történetét Enyedi Ildikó újraolvasása és adaptációja tette aktuálissá. A rendező szinte konzervatív filmnyelvi eszközökkel azt ábrázolta, hogy a tengerek ura, Störr kapitány azzal szembesül, saját történetének nem ő az egyetlen alakítója, vannak más akaratok és nézőpontok is. A férfi a filmben vagy az irodalomban is univerzális szereplő, vagyis az ember maga: boldogságához, traumáihoz, kétségeihez bárki kapcsolódhatott. Az elbeszélések férfija annyira általánossá redukálódott, hogy a férfi is eltűnt belőle, megmaradtak az ösztönös, sztereotipikus elemei az általánosnak. A nő ehhez képest volt a Másik, és mivel soha nem oldódott fel az általánosban, különleges és egyedi maradhatott. 

Ebbe a rövid éves összefoglalóba szeretnék behozni egy sokak szerint irodalmon kívüli nézőpontot, ami mégis befolyásolja a rendszerről való gondolkodásunkat. Az adatok szerint a könyvpiacot leginkább nők működtetik, hiszen nemcsak ők válogatnak könyveket, ők vásárolnak a párjuknak, a szülőknek és a gyerekeknek is, hanem jóval többen is olvasnak. Az irodalom a történet szempontjából férfiközpontú, de piaci szempontból nőközpontú.

Az elmúlt éveimet a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díj miatt pályakezdők műveivel töltöm, amihez idén felzárkózott a Mastercard és a Könyves Magazin közösen kiírt Alkotótárs ösztöndíja is, ami első és második kötetes szerzők munkaterveit jutalmazza (egy férfit és egy nőt). Bakos Gyöngyi, Czakó Zsófia, Gurubi Ágnes, Harag Anita, Láng Orsolya, Mán-Várhegyi Réka, Mécs Anna, Molnár T. Eszter vagy Puskás Panni nem akármilyen első prózakötettel lépett a pályára, és ezen kívül is nagyon erősnek látszik a női mezőny. Mintha az is látszódna, hogy a kiadók is bátrabbak a pályakezdő női szerzők kereskedelmi eredményei miatt. Ez hosszú távon jelentős hatással lehet a szépirodalomra is: több szerző jelenhet meg, egyre általánosabbá válhat a női nézőpont az irodalomban, miközben a média is egyre több és több női szerzővel foglalkozhat, de ezt az ökoszisztémát egy dolog robbanthatja be: ha a női könyvvásárlókat minél hatékonyabban tudják elérni az újságok, a kiadók és a kereskedők, mert az érdekes Másik pozíciójából így kerülhetnek ki.

Mi következik ebből? Ebben a rövid cikkben nagy megfejtésekre nem vállalkozom, de ez a kérdés nagyon foglalkoztat irodalomszervezőként, újságíróként vagy szerkesztőként is. Hogyan lehet ennek a potenciális olvasó- és vásárlóközönségnek megmutatni, hogy az ő történeteiket is elbeszélik, és nem biztos, hogy férfiak történetén keresztül kell megérteniük?

Három új, izgalmas hang, 2021 kedvenc olvasmányai közül.

2021-ben Vida Kamilla verseskötete volt a legváratlanabb olvasmányélményem. A Konstruktív bizalmatlansági indítvány személyes nézőpontot, a saját családtörténetet és politikai fejlődést is tematizáló verseskötet lett, ami egy olyan generációnak ad hangot (annak ellenére, hogy egy helyen a következőt írja: „Ez a könyv rólam szól, nem rólatok”), amelyik már a kereskedelmi tévék világában, vagyis egy másik vizuális, kulturális és nyelvi környezetében nőtt fel. A közéleti érzékenységét abban a politikai közbeszédben szerezte meg, amely a folyamatos nyelvi háborúban játszódik. Ráadásul a heteroszexuális, macsó uralkodó maszkulinitás roppan meg fiatal felnőtt korában a metoo berobbanásával. Költészetében, talán ezek következtében is, de szakít a mainstream beszédmódokkal, cinikus és dühösebb, amit nem elrejt, hanem szándékosan felerősít kötetében, tematizálja az állami ösztöndíjat, a kiadó-szerző viszonyát, vagyis saját társadalmi pozícióját. Mindezek mellett ötletes, szórakoztató és könnyed.

A rezervátum visszafoglalása címmel jelent meg Puskás Panni novelláskötete, aki a Független Mentorhálózatban Kiss Tibor Noéval dolgozott együtt. Igazi „Így jöttem-kötet” párkapcsolati és családi történetekkel, rossz társadalmi hangulattal, rengeteg felgyülemlett dühvel, valamint Charles Bukowskival. De a lényeg mégis a kötet címadó novellája, hiszen ennyire elfojtott dühvel nagyon régen találkoztam – szövegben. A negyvenkét éves elbeszélő egy kislakásban mosogat, politikushangon üvöltözik, másnap a pszichológusával beszélget, miközben az utcán indiánok tüntetnek. A nő fél, hogy elveszik a táskáját, utánuk fut, talán reménytelensége miatt, dühből, menekülésből vagy kíváncsiságból.

Tudom, hogy 2020 októberében jelent meg Halász Rita Mély levegő című regénye, de mivel tavaly ősszel kapta meg a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat, így szezonális értelemben nekem 2021 erről a könyvről szólt leginkább. Felkerült a Libri irodalmi díj tízes listájára, nemcsak pozitív kritikai visszhangot kapott, hanem a közönségét is megtalálta a regény. Nagyon kis túlzással ez a mi válaszunk a Jelenetek egy házasságból című filmre. Szuperközelről követhetjük a kétgyerekes Vera válását, aki a történetének melléktörténeteként a szülők bevonásával a rendszerváltás csalódásáról is beszél. Azóta megvették a megfilmesítési jogokat, hatrészes sorozat készül belőle.

Valuska László 1981-ben Budapesten született, a gimnázium után a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar és kommunikáció szakon végzett. Újságíró, szerkesztő, fesztiválszervező. 2011-ben indították el a Margó Irodalmi Fesztivált, megalapították a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. 2007 óta a Konyvesmagazin.hu (és elődje) szerkesztője.

A sorozat első darabja itt, a második itt olvasható.

Hozzászólások