Alvóbéka

Miklós Tamásnak A kezdetről beszélek, figyelj. Amikor reped, jössz; az a végszavad. Amikor morajlik a víz, amikor Héraklész-erejű árhullám ragad magával, visz, cibál, húz kifelé egy ismeretlen erő, lök előre, taszigál kíméletlenül, majd mint a dagályos tenger, húz, szív vissza a mitologikus idők grafitszürkéjébe, na, az a te időd, kicsikém; akkor jössz, nincs más megoldás.…

Tovább
Azok a „finom, porhanyós mezsgyék”

Bán Zsófia: Lehet lélegezni! „Hol húzódik a még és a már közti határ finom, porhanyós mezsgyéje?” – teszi fel a kérdést Bán Zsófia legutóbb megjelent novelláskötetének nyitódarabja. A metaforika sejteni engedi, hogy ezek a határok sérülékenyek, könnyen átrendeződnek vagy éppen el is tűnnek, így szinte észrevétlenül jutunk át rajtuk. A rövidebb-hosszabb lélegzetű elbeszélések a bennünket…

Tovább
Üvegkalicka

Az utolsó pillanatban esik be, a többiek már rég elfoglalták a helyüket. Vára­ko­zás­teljesen ülnek az üvegkalickáikban, nyelvek szerint csoportosítva, mint akik valami nyilvános tárgyaláson az ítéletükre várnak. Zuhognak majd rájuk a mondatok, mellékmondatok, jelzős szerkezetek, a kígyózó, széthúzott mondatrészek egyre szo­rosabban tekerednek majd a nyakuk köré, mígnem egy mondatvégre biggyesztett váratlan igekötő hirtelen végez velük.…

Tovább
Ragyognia kell

Amikor Nádas Péter tavaly ősszel felolvasást tartott Világló részletek című memoárjából, még otthon, mielőtt elindultam volna a felolvasás helyszínére, eszembe ju­tott egy részlet a könyvből. Egy világló részlet. Hirtelen, valahogy kiragyogott ab­ból a sűrűn kavargó masszából, és mutatta magát. Annyira mutatta magát, hogy no­ha még lett volna indulás előtt más dolgom, elővettem a könyvet, pontosabban…

Tovább