Venezia
(Venezia)
Kísértetek városa, megroggyant falak,
újjászületés, színek fölcsapó áradása, maskarák,
a házaknak jelük van.
Fekete és bájos, vizes hajjal érkezik,
csalogányvér a borozó folyosóján,
arra folyik a nevetés,
ahol sósan kialszik a világűr. Érthetetlenül
éneklő bariton a víz hálója fölött,
falakat keresztelő fülemüledal.
Egyetlen sík hullám űz
a végekig egy madárrajt
a lábam nyomából.
Nem találod a helyiséget,
mely csak a tiéd lehetne, az esti, zöldes hideg
billegve a reneszánsz homlokzatokhoz ér,
olaszul zúgnak a harangok,
az álom birodalma levegőbe repül.
Fa jóformán sehol,
haj, haj és haj, kísértetek gólyalábon,
világraszóló látvány, júniusi szél.
A költő születése II
(Zrození básníka II)
Abban az évben, amikor meghalt Vladimír Holan, tízéves voltam. Ő egy matracon gyengélkedett a konyhájukban, én pedig… sejtelmem sincs, mit csináltam. Akkor szerencsére még nem volt szükségem emlékezetre. Végül is, bár nem tudtam, rendelkezésemre állt volna a Haldokolva, az egyetlen kötete, ami megvolt anyámnak a vitrin üvegének tükörképei mögött, a tükörképek mögött, melyek az életünket mutatták. A könyv hosszan várt ott, erős lapjai közé nem egy gyerekkort beszippantva. Ahogy a titokzatos mélységek épp a zuhanástól válnak valódivá, úgy érik be egy jó könyv a sötétség mélyén, annak szívében, aki a tél hátországában egyedül marad.
A költő születése III
(Zrození básníka III)
Utolsó versét Ungaretti
épp annak az évnek az elején írta,
amikor megszülettem.
Sejtelme sincs, mennyire rossz
hangzású a vezetékneve cseh földön.
Az öreg költő bárkáját utoljára dobálja üresen
a nyelv mélységeinek árama,
meglátszik benne a világ közelsége,
mint egyetlen létezőé.
Aztán elszundít a napsütésben a tengerparti lapályon,
miközben ifjú szerelmesének dörmög kiszáradt szájjal:
Nézz a világűr szemével, Dunja!
Ahogy egy vékony női kéz
(V barvách mražené zeleniny)
Ahogy egy vékony női kéz hozzáér,
a fagyasztott zöldség színe egy pillanatra
megváltozik. Távolság és libabőr.
A nyári gyümölcsök szórendje,
régen takarított zúgó a folyón,
lélegző árkok,
mézzel teli üreges fatönk.
Fordította: Vörös István
(Megjelentek az Alföld 2016/8. számában.)
Borítókép forrása: http://olaszorszag.network.hu/kepek/hatterkepek/velence-001
Hozzászólások