Hit és kultúraközvetítés címmel rendezték meg az Alföld és a Sárospataki Füzetek folyóiratok közös lapbemutatóját a Sárospataki Református Teológiai Akadémia régi hagyományokkal bíró „Péntek esték” sorozatában március 9-én. A találkozás igen érdekesnek ígérkezett, hisz az egyház iránt viszonylag elfogulatlan értelmiségi réteg és teológiailag magas szinten képzett, s mégis az egyházat kritikusan is látni tudó értelmiségiek ültek le egymással beszélgetni a nagy múltú kollégium falain belül. Sárospatak nem hiába kapta a „Bodrog-parti Athén” elnevezést, hisz amellett, hogy ez volt az első teológiai intézmény, ahol filozófiát kezdtek el tanítani, mindig is az intelligens kritika és az üres evidenciákat nem elfogadó gondolkodás színtere volt. S bár volt időszak a történelemben, amikor ennek kibontakoztatására nem adódott sem mód, sem lehetőség, a Pál apostoli lelkület, mely szerint „…mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg…” (1Thessz 5,21) a mai napig megmaradt, s olyan nyitottságnak ad otthont, amely a maga értékeit megőrizve tud kíváncsisággal és bölcs kritikával nézni a nagyvilágra, s többek között a kultúraközvetítés kérdéskörére is. A Sárospataki Füzetek a teológiai akadémia tudományos szakfolyóirata, amely több mint másfél évszázados múltra tekint vissza, s amely idő alatt számos neves professzor, teológiai tanár tanulmányai, értekezései jelentek meg benne.
Az alkalmat három nagyobb blokkra tudnám osztani. Először Kustár György, az akadémia oktatója egy viszonylag rövid, de annál tartalmasabb beszámolóban mutatott rá a két lap különbségeire és hasonlóságaira a reformáció ötszázadik évfordulója készített tematikus lapszámok tükrében. Kifejtette, hogy bár egységes témáról van szó, mégis különböznek a látószögek. S míg talán azt várnánk, hogy egy „világi” folyóirat lesz az, amelyik kritikusan fog a kérdéskörhöz hozzányúlni, a szemléző érdekes ellentmondásra mutatott rá, hiszen a Sárospataki Füzetek tartalmában találunk inkább kritikát református egyházunkkal szemben, míg az Alföld folyóirat az, amely külső szemlélőként, mégis elismerően foglalkozik a témával. A továbbiakban, a reformáció jelentős hatásáról esett szó, amely túlcsordul a templomok falain, s a kultúrára is nagymértékű hatást gyakorol. Ez vitathatatlan. Ugyanakkor arról is tudomást szereztünk, hogy az örvendezés és a csodálatra méltó dolgok kiemelése helyett inkább „keserédes hangvétellel” emlékezik meg a két lap a reformáció múltjáról, s már-már a jelenéről is. Hiszen olvashatunk gályarabokról, ami a múltnak egy mély tiszteletet ébresztő része, de mégiscsak tragikus esemény. Avagy, aktuálisabban, a református identitásválságról, amely bár nem kizárólag az egyházat érinti, mégis aggodalomra okot szolgáltató jelenség. Ugyancsak fontos megemlíteni Kustár György elismerő szavait a Füzetek vita rovatáról, amely frissebb kezdeményezésként építő, de akár keményebb hangú disputáknak ad helyet. A szerkesztők reménykednek benne, hogy a továbbiakban is fontos szerepet tölthet be a kritikusabb hangvételű nézetek ütköztetésének megjelenítése. (A lap legújabb számában például az öngyilkosság áll a vita középpontjában.) [Kustár György bemutató szövegét hamarosan önálló cikkben közöljük – A szerk.]
Az este következő állomásaként versek, prózák hangoztak el. Elsőként feLugossy László (Sárospatakon élő képzőművész, író, énekes, s az Alföld szerzője) olvasott fel részleteket a Nempiskóta, illetve a Korlátozott mennyiségű delej című újabb könyveiből (MissionArt Galéria). Csöppet cinikusak, mulattatóak, néha nyersebb stílusban a megszokottnál, mégis zseniális életlátással megtűzdelt gondolatokkal lehetett gazdagabb mindenki, aki hallotta a részleteket. Következőként Áfra János, az Alföld szerkesztője olvasta föl néhány költeményét, (ahogyan ő fogalmazott) a „régebbi” versei közül, valamint néhányat a tavaly megjelent Rítus című, harmadik verseskötetéből is. Ezek inkább az ember belső világának gazdagságát és végtelen dialógusnak tetsző monológjait mutatták be. Majd az est moderátora és a két bemutatkozó lap szerkesztője, Lapis József is felolvasott egyet költeményei közül Üzenet haza címmel, amely olyan őszinte húrokat pendített meg a maga, s talán valamennyiünk lelkében, hogy nehéz lett volna közömbösnek maradni. Végül Kustár György két versét is hallottuk, amelyek, ahogyan ő fogalmazott „egzisztenciális válságok idején születtek”. Bár ez egészen biztosan mindenkinél másképpen működik, vannak művek, amelyeket az ember olvas, és vannak, amelyeket érez. Úgy gondolom, Kustár György írásai az utóbbi kategóriába tartoztak. A felolvasások akarva-akaratlanul is megalapozták az est további részét, hisz mindegyik inkább kérdéseket tett fel, mint válaszokat adott. Ez valahol korunk sajátja is. Rákérdezni az evidenciákra, rákérdezni olyan dolgokra, amelyekre talán néhány évtizeddel (bizonyos esetekben akár csak néhány évvel) ezelőtt nem volt szabad vagy „nem volt szép”.
Az est harmadik részében el is érkezett a tényleges kérdések ideje, amelyek kereszttüzébe a Sárospataki Füzetek és az Alföld szerkesztői kerültek. Először Lapis József arra kérte az ott ülőket, hogy idézzenek föl egy olyan meghatározó vagy akár első emléket, amelyben valamely kulturális termék (film, képzőművészeti alkotás, irodalmi mű stb.) fontos szerepet játszott életükben: a hit összefüggésében. Szirák Péter (irodalomtörténész, az Alföld főszerkesztője), egy viszonylag szokatlan, ám valódi igazságot tartalmazó mondattal kezdte a válaszadást, miszerint: „A hittel kapcsolatos dolgok nem mindig látványosak.” Mesélt arról, hogy kamaszkorában a filmek voltak meghatározóbban hitébresztgető részei életének, például a svéd Ingmar Bergman művei. Ugyancsak hasonló élményként említette József Attila kései verseit, amelyekről bár sokáig állították, hogy nem teológiai érvényűek, Szirák mégis így olvasta őket. Áfra János, más (családi) háttérből érkezve, egészen másban fedezte fel a spiritualitás keresésének útját. A téma inkább akkor keltette föl érdeklődését, amikor a keleti filozófiát kezdte el tanulmányozni, s rádöbbent a misztika érdekességére; mindebben pedig meglátta a nem nyelvileg közvetített spirituális megtapasztalás valóját, amely szétfeszíti az egyház kereteit. A gondolkodás szabadságának megtapasztalása lett számára fontos élmény. Herczeg Ákos szerkesztő Victor Hugo Nyomorultak című regényét nevezte meg, amely fontos hatástényezőként épült be az életébe. Legfőképpen a szolidaritás volt az, ami hangsúlyossá lett számára a regény olvasásakor, az a gondolat pedig, mely szerint az ember képes megváltozni, odafordulni máshoz, s attól valahogy jobbá válni, elmondása szerint tettekké tudott formálódni.
A beszélgetésben résztvevők másik része egyházi körből érkezett, s így némiképp más szemszögből közelítettek a problémához. Míg az addig felszólalók nagy része életük egy későbbi pontján találkozott a spiritualitás, valamint az Isten kérdésével, addig a többiek tulajdonképpen ebben nőttek föl. Kustár György válaszából rögtön nyilvánvalóvá lett ez, hiszen, ő is – mint ahogyan az összes utána szóló is − rámutatott, hogy a lelkész családban történő felnövés egyik velejárója, s egy ponton talán veszélye is az, hogy a hit mint olyan egyszer csak közhelyessé válik, automatizálódik. Az embernek épp a rengeteg, hittel és egyházzal kapcsolatos dologban, eseményben kell megtalálnia a maga belső kapcsolatát Istennel. A műalkotások között Tarkovszkij filmjeit, elsősorban a Solarist említette, valamint Kosztolányi Dezső verseit. Rácsok Gabriella szerkesztő, a teológiai akadémia oktatója első emlékként a Jézus Krisztus szupersztár című musicalt említette, mint tinédzser kora egyik nagy felismerését inspiráló filmjét, amely a maga profán jellegével rámutatott Jézus Krisztus inkább emberi oldalára is. Számára ez egy új felfogás megszületésének eszköze lett. Ugyancsak említette ő is a Bergman-filmeket, majd egy különös könyvborítóról is szólt, amely David Hooker szobrászművész képe alapján készült, amelyen egy feszület látható, s amelyre egy porszívózsák tartalma van rászórva, ezzel is szimbolizálva, hogy Krisztus mennyi szemetet vett magára, értünk. Nagy Károly Zsolt szerkesztő, teológus és kulturális antropológus, mivel maga is lelkész családban nőtt fel, neki is meg kellett küzdenie azzal, hogy a hit ne csak üres fogalom legyen számára. Rudolf Otto A Szent című könyvének olvasását idézte föl mint olyan művet, amely meg meri kérdőjelezni a hit fogalmát, s valahol itt vált számára a hit olyanná, amelyre azt tudta mondani, hogy ez már az enyém. Pilinszky János lírája is szóba került, majd Csorba Dávid felelős szerkesztő és irodalomtörténész a Zefirelli-filmeket nevezte meg hitélményt generáló kulturális termékként, s fölidézte gyermekkorának klasszikus kulturális élményeit egy nehezen megközelíthető szatmári faluban.
Második körben Lapis József az Alföld októberi, Reformáció 500 tematikájú számáról kérdezte Szirák Péter főszerkesztőt. Arra volt kíváncsi az est házigazdája, hogy egyrészt miért is tartotta fontosnak a folyóirat szerkesztősége, hogy ők is hozzányúljanak ehhez a témához, másrészről pedig, hogy mi volt az, ami sajátossá tette a téma feldolgozását? Szirák Péter szerint az irodalomelmélet, a bölcselet, az irodalmi hermeneutika régóta igen fontos szerepet játszik a folyóirat életében. A gondolkodás szépsége minden értékes irodalmi műnek sajátja. A kérdés az volt számára, hogy hogyan tudnak az évfordulóról a lap hagyományait követve gondolkodni, miként lehetne elevenné, s egyben kézzelfoghatóvá tenni a témát. Sajátszerű perspektívarendszer felállítása volt a cél, az értekezések, tanulmányok, esszék törekszenek a látókör tágítására, hiszen különböző, felekezeten belüli és kívüli szempontokból járják körül a reformációt. Olyan mintázat megrajzolására törekedtek, amely segíti a szembenézést és a többoldalú rátekintést. Erre, meglátásom szerint, ilyen széleskörű fórumon nem sokszor kerül sor, így fontos szerepet tölthet be a kezdeményezés.
A Sárospataki Füzetek szerkesztői azt a kérdést kapták, hogy mennyire tudta megtalálni saját hangját a lap a sok más egyházi folyóirat között, amelyek az egész jubileumi év különbözőképpen próbálták megfogni az ünnep lényegét. Mi volt a koncepció, és sikerült-e megvalósítani? Nagy Károly Zsolt meglehetősen kritikus, de üdítően őszinte választ adott. Szerinte nagyrészt hiányzik az egyházból a reflexió. Egyet hátra kellene lépnünk, és megpróbálni a problémákat valóban problémaként látni, ezért meg kell kísérelni több oldalról megközelíteni a dolgokat. Fontos lenne hangsúlyt fektetni arra, hogy amit folyamatosan mondunk magunkról, az ma mennyire állja meg a helyét. Ehhez kapcsolódva Rácsok Gabriella azt tette hozzá, hogy valójában a saját hagyományaink ismerete tesz képessé arra, hogy nyitottak legyünk. (Ezt fontos gondolatnak érzem, hisz nagy különbség van ismerés és „beleragadás” között.) Nyitottnak kell(ene) lenni arra, hogy aktuális kérdésekkel foglalkozzunk, akár mint a felekezet- és vallásközi párbeszédek, akár a gender-kérdéssel kapcsolatos meglátások reflektorfénybe kerülése, amely szempontok egyébként markánsan megjelentek a Sárospataki Füzetek 2017/2-es nemzetközi (angol és német nyelvű) kötetében.
Végül a hallgatóság is lehetőséget kapott kérdései feltételére. Abból kiindulva, hogy a beszélgetés folyamán mindkét folyóirat szerkesztőségéből elhangzott, hogy nem egyszer kritikai hangvételűek voltak a megjelenített anyagok, az első kérdés arra irányult, hogy lett-e következménye ezeknek az észrevételeknek. Nagy Károly Zsolt szerint nem egy olyan visszajelzést kaptak, miszerint jó, hogy van, aki fölteszi ezeket a kérdéseket. Csorba Dávid hozzátette, hogy mindig is Sárospatak volt az a hely, ahol lehetőség volt rákérdezni a református identitásra, s ahol kiléphetünk a saját komfortzónánkból. „Ezekről beszélni kell – a mi feladatunk, hogy a kérdéseket merjük kérdéssé tenni.”
Szirák Péter elismerte, hogy huzamosabb ideig az Alföldre jellemző volt az irodalomtudományos bezárkózás, fontos azonban, hogy a 21. század embere újraértelmezze magát reformátusként, a maga kulturális környezetében. Szemnyitogató kijelentése volt az, hogy ne régi megoldásokat próbáljunk adni mai kérdésekre, hanem, miként Luther a 16. században, aktualizálni tudjuk a meglévő megoldásokat. Az, hogy most erre tesznek kísérletet, egyfajta nyitás is részükről, s örömükre szolgál, hogy van rá fogadókészség.
Egy kérdező arra volt kíváncsi, hogy mennyire lényeges egy-egy költő – például Pilinszky és Ady – munkásságában a konkrét felekezetiség, majd a közönség soraiból érkező további kérdés arra próbált fényt deríteni, hogy mennyire jellemző a kortárs költészetre a hitvallásos elem, avagy a vallási kultúra sajátos elemeinek beemelése. Áfra János számomra valamelyest aggasztó, ám elgondolkodtató választ adott rá. Rámutatott, hogy a kortárs költészetben kevésbé jellemző ezeknek az elemeknek beemelése, de valójában nem is az etikai normák erőteljes hangsúlyozása a cél, hanem a határfeszegetés. Az Istennel kapcsolatos kortárs költemények inkább a meghasonlás, illetve az Istennel való találkozás problematizálása körül mozog. Szirák Péter kijelentéséből kiindulva, miszerint „az író megkérdőjelez és meg is erősít értékeket” a költészet ma is válhat akár missziós eszközzé is, mint ahogyan a történelem során nem egyszer volt már erre példa, ám a kapott válaszokból úgy érzékeltem, hogy sajnos ennek nem sok aktualitása van. Nagy Károly Zsolt azt tette röviden hozzá, hogy mivel „mindenhol minden meg van kérdőjelezve”, ezért mi egy kicsit félünk is ettől a bizonytalanságtól. Lényeges a nyitottság, s valahol elengedhetetlen feltétele is a fejlődésnek, de az a nyitottság, ami feladja az értékeit, könnyelmű lesz és üressé válik. Én úgy gondolom, hogy mindkét folyóiratnak a maga módján, s a maga megközelítéséből a közölt cikkekben, tanulmányokban sikerült megtalálni egyfajta kritikus, kíváncsi és egészséges nyitottságot.
Amikor az est házigazdája a beszélgetést azzal zárta, hogy valójában ezen a ponton lenne érdemes elkezdeni a beszélgetést, akkor valamennyiünk nevében szólt. Ha röviden szeretném jellemezni az alkalmat, akkor azt mondanám, hogy építő jellegű, s számomra meglepően magával ragadó programon vehettem részt. Érdekes találkozó lett, ami olyan fórumot biztosított a két folyóirat szerkesztőinek a találkozásra, amilyenre nyilvános formában viszonylag ritkán kerül sor, márpedig, úgy gondolom, igencsak nagy szükség és igény is volna rá.
Hit és kultúraközvetítés – az Alföld és a Sárospataki Füzetek közös estje, Sárospataki Református Teológiai Akadémia, 2018. március 9.
Borítókép/Cover: David Hooker: Corpus.
Hozzászólások