Tudatom, jól vagyok
Itt süt a Nap, színes,
őszi falevelek hullanak
vállamra. Ahol most
élek, erdei vadak a társaim.
Fát vágok téli tüzelőnek,
gyümölcsökkel táplálkozom.
Kávét főzök, töltök neked is.
Beszélek hozzád az
egyedüllétben, sorolom,
amiket nem hallgattál
meg. Tudatom, jól vagyok.
Egy utolsó rönköt dobok
a tűzre.
Elhagyod a várost
Megérkezvén a nagyvárosba
rögtön elfog az érzés, hogy
hazajöttél, mégis idegen
néhány sarok, ház, udvar,
a kocsmákban felismernek,
tudják, mit iszol, a rég látott
barátok örülnek neked,
de jó ideje már nélküled
megy itt az élet, törődj
bele, hogy nem hiányzol,
eddig is inkább csak neked
hiányzott a sok arc, szín, szag
és emlék; hiába lépsz be
a hűs előcsarnokba, próbálsz
belesni a kisablakon, egy
önző hát eltakarja előled,
amiért jöttél, csak az ismerős,
barna haj tűnik fel egy percre,
bolyongsz még céltalan egész
délután, majd némi meleg
megnyugvással hagyod el
éjjel a várost.
Hagyd ezt abba
Meglehet, az utolsó harmad
következik, hiszen több van
mögötted, mint előtted, de
akár holnap is legördülhet
a függöny, ez jusson eszedbe,
amikor a színpadról óvatlan
a zenekari árokba zuhansz;
nem te írod a darabot, melyben
főszereplőnek képzeled magad,
bár néhány statiszta máig kísért,
kikkel együtt tántorogtál a deszkákon,
szűkül a társulat és jönnek az újak,
talán még vár néhány mellékszerep,
de a siker, tudod, mulandó, akik ma
tapsolnak, holnapra elfelednek,
jöjjön hát az utolsó felvonás,
csak a sebeidet rejtsd el végre,
ne kérkedj velük, ne vérezz
a reflektorok előtt.
(Megjelent az Alföld 2018/7. számában.)
Borítókép forrása/source of cover: Pixabay, fénykép/photo: ImageDragon
Hozzászólások