Vékony jég
Anyám, amikor legutóbb együtt
ástunk a kertben – virágágyásokat
gondoztunk önkéntes alapon a főtéren,
amiről nem tudott a közvezetőség,
ezért este mentünk, és titokban léptük át
az elkerített részt –, azt mondta
nekem – valójában csak úgy maga elé,
mert a sötétben nem láttam az arcát,
és ő se nézhetett rám, vagyis pontosabb
azt mondani, maga elé mondta – halkan,
nehogy lelepleződjünk – vagy az is lehet,
a sötétben annyira felerősödött a hallásom, hogy anyám
gondolatait is meghallottam, de ez fordítva is lehetséges:
anyám kihangosította a gondolatait, hogy a csendet ne verje
fel a beszélgetés –, hogy nála sokkal jobb anyát is megérdemeltem
volna, én meg álltam tovább a sötétben, és ástam a földet,
amibe tápszert kevertünk, hogy kinőjenek a virágok.
Hátha újra kinőnek, gondoltuk, és akkor a miskolci virágóra
tavaszra újra járni fog. Ástunk tovább, a gyökerekhez tettünk
cévitamin-kapszulákat is, pedig azokat vágott virágnak szokták adni,
de nem érdemes ezen spórolni, legfeljebb semmi haszna.
Anyám magában is beszél, nem csak hozzám, és szerintem jobb
anyát is megérdemelt volna, de nem mondom el neki,
mert úgyse ismerné be, hogy szerinte is igazam van,
ezért azt mondom magam elé, hogy igazad van.
(Megjelent az Alföld 2019/5-ös számában.)
(Borítókép: pinterest.com)
Hozzászólások