Idő suhog
Idő suhog: hátamon a vessző.
Rokka pörög: fordul az esztendő.
Füvem java szikkad lekaszálva.
Fehérül a fiaim szakálla.
Magamhoz
Nyájatlan pásztor, földtelen paraszt –
száz éve, hogy egy szál botot faragsz.
Törődj bele: kész nem lesz már soha –
tán ha visszanő ága és boga.
Vakon
Hol a paritás,
mi a veritás,
ha a léted széteszi az
efemeritás?
Vakon bolyongsz s alig tudod,
mi rekeszti el az utad,
s ki az útitárs.
Vonul
Ki mondja el, hogy mi a lényeg?
Ki szabja meg, hogy mi a fontos?
Vonul a nyáj, legel meg béget,
elöl feszít a főkolompos.
Töredék
Bendő telik-ürül, s éhen teng a lélek.
Tolul a torkokba méz gyanánt a méreg.
Veretik az elme fekete vaksággal,
meg nem gyógyíttatik jó világossággal.
(Megjelent az Alföld 2020/3-as számában.)
(Borítókép: Adrian Campfield képe a Pixabay-en.)
Hozzászólások