Buda Ferenc versei

Idő suhog

Idő suhog: hátamon a vessző.
Rokka pörög: fordul az esztendő.
Füvem java szikkad lekaszálva.
Fehérül a fiaim szakálla.

Magamhoz

Nyájatlan pásztor, földtelen paraszt –
száz éve, hogy egy szál botot faragsz.
Törődj bele: kész nem lesz már soha –
tán ha visszanő ága és boga.

Vakon

Hol a paritás,
mi a veritás,
ha a léted széteszi az
efemeritás?
Vakon bolyongsz s alig tudod,
mi rekeszti el az utad,
s ki az útitárs.

Vonul

Ki mondja el, hogy mi a lényeg?
Ki szabja meg, hogy mi a fontos?
Vonul a nyáj, legel meg béget,
elöl feszít a főkolompos.

Töredék

Bendő telik-ürül, s éhen teng a lélek.
Tolul a torkokba méz gyanánt a méreg.
Veretik az elme fekete vaksággal,
meg nem gyógyíttatik jó világossággal.

(Megjelent az Alföld 2020/3-as számában.)

(Borítókép: Adrian Campfield képe a Pixabay-en.)

Hozzászólások