Irodalmi Magazin, 2021/II.
„Hányféle Csukás István létezik?” – tolakodik elénk a kérdés a lapszám nyitó cikkének címében, mintha mi lennénk a mesehősök, akiknek ki kell állniuk a válaszadás próbatételét, ami egy olyan színes életmű esetében, mint Csukásé, cseppet sem lenne egyszerű. Szerencsére azonban ez a feladat nem ránk, olvasókra hárul: a szerző barátai, pályatársai és (gyerek)irodalmi szakemberek válaszolnak helyettünk.
Az Irodalmi Magazin Csukás István-lapszáma igyekszik minél több irányból megfogni, mit értünk azon, amikor csukási derűről, kedélyről vagy (szöveg)világról beszélünk: az életművet feltáró tanulmányok, a mese- és bábsorozatok kulisszái mögé beleső írások a szerző munkássága köré szerveződnek, míg a pályatársak és barátok (Szentmártoni János, Nyulász Péter, Szakonyi Károly, Ágh István és Lázár Balázs) visszaemlékezései, a szerző önéletírása és a vele készült beszélgetések alapján a mesélő alakja is kirajzolódik. Az ember és az életmű azonban nem választható el ilyen egyszerűen egymástól, a köztük lévő határt inkább szaggatott vonallal húzhatjuk meg, ugyanis a csukási derű és életszemlélet, a gyermeki lélek és gondolkodás ugyanúgy jellemzi a műveit, mint az embert magát.
„Két szárnyam van: egyik a vers, a másik a mese, és szépen repülök” – hangsúlyozta gyakran Csukás, aki többször kifejezte a fájdalmát amiatt, hogy felnőtteknek írt versei a gyerek- és ifjúsági művei árnyékában maradtak. A lapszám bevezetőjében a főszerkesztő, Kondor Péter János is idézi az elhíresült mondatot, és a kötet egyik fő célkitűzéseként jelöli meg annak a kiderítését, hogy „vajon miért alakult így, illetve mi az, ami összeköti ezt a két dimenziót, mi az alapja az életmű egészének, mi az, ami a »szárnyakat« mozgatja”. A Csukás felnőtteknek írt verseivel foglalkozó írásoknak a kiadvány elejére rendezésével a szerkesztők fókuszba helyezik a „gyengébb szárnyhoz” tartozó szövegeket, láthatóan igyekezve kiegyenlíteni az életmű recepciójában fennálló aránytalanságot.
A lapszámot megnyitó interjúban Farkas László, Csukás barátja, pályatásra és monográfusa is hangsúlyozza a szerző lírájának fontosságát és értékét, amely szerinte leginkább a rácsodálkozásban, a hétköznapi dolgok mély megélésében fogható meg: „versvallomásait valójában egy koravén, a világra rácsodálkozó gyermek írta, s a világ furcsaságain értetlenkedő, tüneményességéért rajongó kiskamasz. Felnőtt költői tehetséggel” (8.). Ezt követően Pécsi Györgyi tanulmánya a szerző versei közül olyan darabokat emel ki, amelyekben a társadalmi problémákra érzékeny, ember- és pályatársaira odafigyelő, „a méltányos emberi sorsért perlekedő Csukás István” (30.) szólal meg, míg Győri Orsolya arra keresi a választ, hogy az életművet uraló, hömpölygő hosszúversek között megbújó rövid, tömör szövegekben milyen életszituációk/vershelyzetek hívják elő a nyelvi redukcióra való törekvés igényét.
A kiadvány második, „fülelek a dajkáló világra” mottó köré szerveződő blokkja az életmű helyét keresi a 20. századi és kortás gyerekirodalomban. Pataky Adrienn és Lovász Andrea beszélgetésében az irodalomtörténész kifejezi az aggodalmát amiatt, hogy a kiadó döntése, miszerint blokkolja Csukás írásainak az oktatáson kívüli megjelenését, az életmű megkövesedéséhez vezethet – például a Zólya Andrea Csilla írásában bemutatott Kalandra fel! című olvasókönyvben is csak a pedagógiai célzatosság miatt jelenhettek meg Csukás szövegei. Lovász úgy gondolja, ezt a folyamatot erősíti a mesék eredeti képi világának megtartása is: „míg megjelenésükkor grafikailag is újszerűnek, formabontónak számítottak a figurák, addig az újabb feldolgozások, gyűjtemények, továbbírások színesen bájos, több generációnyit visszalépő illusztrációkkal jelennek meg” (42.), és felveti, hogy emiatt „[f]ennáll a veszélye, hogy a merész, vicces, szellemes Csukás Istvánról teljesen elfeledkezünk”. Ez az aggodalmat később Bódis Zoltán is megfogalmazza: az irodalomtörténész és mesekutató a filmes technika gyors fejlődése miatt a szerző műveit feldolgozó rajz- és bábfilmek megújításának, akár új technikákkal való újraalkotásának szükségességét hangsúlyozza. (78.)
A kiadvány számomra leghiánypótlóbb írásai a Csukás műveihez közel hajoló elemzések. A lapszámindító interjúban Farkas István így nyilatkozik a szerző gyerekeknek írt szövegeinek szakmai fogadtatásáról: „többet érdemelt volna a mesék építőköveinek, színes fantáziájának, névvarázsolásának, jó tulajdonságokra tanítgató-édesgető, nem didaktív, hanem példákkal csalogató finom fogásainak elemzése” (9.). A kötetben szereplő tanulmányok szerzői ezeket a mulasztásokat hiánytalanul pótolják: Pompor Zoltán elemzése például a két barát és versenytárs, Lázár Ervin és Csukás István egy-egy szövegét, a Szegény Dzsoni és Árnikátés a Süsü, a sárkányt veti össze aszerint, hogy a két, hagyományos mesevilágból táplálkozó szerző hogyan fordítja ki és rúgja fel a tündérmesék megszokott rendjét, és teremt a közös origóból mégis saját, a másikétól különálló világot. Mészáros Márton a Pom Pom-történetek narratológiai és mediális problémáit járja körül, miközben kitér a szerző „névvarzázsolására” (amelyet Bódis Zoltán a mitikus nyelvszemlélet névmágiájára és annak ironikus alkalmazására vezet vissza, Mészáros pedig azt fogalmazza meg, hogy a nevek a gyerekek számára elsősorban mint szavak humorosak), valamint a Csukás-mesék érzékenyítő erejének gerincét adó norma–deviancia, egyén–társadalom ellentétekre is, amelyek mesei feloldásához mindig a társadalom szolidalitására és nyitottságára van szükség.
A norma–deviancia-viszony, a társadalmi felelősségvállalás kérdése több értelmezésben is visszaköszön, Jeney Zoltán nagyszerű írása például a Csukás-univerzum karakterhasználatát a mesemondó „defektusos” sárkányalakjainak, az Ásító Szörnyetegnek, Süsünek és a Pintyőke cirkusz, világszám! Hétfejű Tűzokádó Sárkányának hányattatott sorsán keresztül mutatja be. Csukás modern, az individuális tapasztalatokat, egyéni sorsokat középpontba helyező történetszövése beleilleszkedik a narratívába, mely szerint – ahogy azt Bódis Zoltán elmondja – a 80-as években a hagyományos mesemondás eltűnése és a film megjelenése egyben a műfaj újjászületésének lehetőségét is magával hozta: „a modern mesék – így Csukás meséi is – inkább individuális tapasztalatokat, az egyéni megküzdés lehetőségeit tárják fel” (72–73.).
Csukásnak a film és a bábfilm felé való nyitottsága tehát egyrészt a kor által kínált lehetőségek okos felismeréséből adódik, másrészt azonban derűs, barátságos alaptermészete és a körülötte élő nagyszerű művészek lelkes munkája nélkül aligha születtek volna meg olyan ikonikus alkotások, mint a Pom Pom meséi, a Sebaj Tóbiás, a Nagy ho-ho-ho-horgász vagy a Süsü-bábfilm. Komáromi Gabriella a 20. század (gyerek)írói – Kormos István, Nemes Nagy Ágnes, Weöres Sándor, Janikovszky Éva és a nagy rivális, Lázár Ervin – között és hozzájuk viszonyítva is csapatjátékosként mutatja be Csukást. A legszorosabb együttműködés és barátság azonban közte és a karaktereinek színt és formát adó, állandó játszótárs, Sajdik Ferenc között alakult ki, aki a vele készült interjúban a Ho-ho-ho-horgász Főkukacának megalkotásáról így mesél: „Egyre büszkébb vagyok rá, hogy Főkukac az én teremtményem – nem akartam megrajzolni, hogyan kerül horogra egy kukac –, de ezen sem vitáztunk: én belerajzoltam a forgatókönyvbe, Füzesi Zsuzsa rendező elfogadta, Pista pedig tudomásul vette és szó nélkül beleírta őt a következő epizódokba” (101–102).
Miközben a Csukás István–Sajdik Ferenc páros mára már ikonikussá vált mesefigurái sokunk könyvespolcainak a lakói voltak, a fiatalabb generáció(k) számára elsősorban a filmvászonról lehetnek ismerősek – ennek megfelelően a lapszám több szerzője is kiemelt figyelmet szentel a szerző ifjúsági és animációsfilm-sorozatainak, illetve a szövegekből készült adaptációknak is. Tóth Zsuzsanna írása például a filmvásznat (is) meghódító mesehősök születéstörténetének jár utána, Lovas Lilla a Süsü-bábfilm kulisszái mögé vezeti be az olvasót, míg Lapis-Lovas Anett a Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényből készült film és sorozat sikerültségét a szöveg filmszerű elbeszélésmódjára és kiváló jellemrajzaira vezeti vissza. Ez a Csukás életművét és gondolkodását is jellemző összművészetiség nemcsak a tanulmányok témaválasztásában, hanem a lapszám külső megjelenésében is leképeződik: a szerző (mese)világának bemutatását kiemelkedő minőségű, nagyszerűen válogatott képi anyag támogatja meg: archív felvételek, illusztrációk, mesefilmek jelenetei és a szerző korát megidéző képzőművészeti alkotások teszik a kiadványt teljessé.
Irodalmi Magazin, 2021/II. – Csukás István
Hozzászólások