Kagylómítosz
„Egy izzó tőr, most már csak
Álom, mint az árkádsor…”
(Simon Balázs: Az arktikus bika)
Villant, mint az álom, a homok
közepén a kövezett út, a tenger
indigókék, hosszú libbenése.
Liftek a hullámok, fel-le hoznak
megmaradt képeket, kagylók
belsejében történetek elnyújtott
pillanatait. Rózsaszín barlangfal
előtt két kéz találkozik a fülledt
délutánban; a hőben nincs határ-
vonal. Izgatottan rezegnek
a színek. Az ég messze nyúló
enfilade, egymásba nyíló lencsék
szalagja. Éles, mint gyerekkorban.
Messzebb, a láb körül a víz,
Petronius a parton, csobbanás,
veszély, lüktetés egy régi
töredékben. Eleven, akár a jég-
krém csomagolása. Különösen
ragyog a pult, az árus letörli
karjával homlokát; gyors rutin-
mozdulat. Fehér, ágaskodó
betűk a lépések hevében. Emberek
keresztezik a forró kőutat, vagy
mennek a víz felé, jönnek a víztől
el, fodrozódó napernyők között,
amíg beszél a fény.
(Megjelent az Alföld 2021/6-os számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Nagy Hajnal Csilla munkája.)
Hozzászólások