Hamubogyók a tóparton
1.
A hajnali tavon virágzik egy csukatetem,
ezüstös víz nyaldossa porcelánhasát,
porosodik, ahogy múlnak az évszakok,
míg el nem jön peckesen a mai délután,
frissen vasalt ingben, jóllakottan, üdén,
szavait szurokként keni szét arcodon,
letöri egyesével minden óráról a mutatót,
igét hirdet, megváltást ígér, de a szájában
férgek ficánkolnak a fogai helyén, nyelvének
halszeme van, amikor átölel és megcsókol,
belülről vizsgálja meg a szájüreged,
mert holnap bomló mókustetem leszel,
csillogó gyémántfogaid sorra kirügyeznek,
a napviharban virágba borulsz.
2.
A tekintetedet nutellaként kened rám,
ahogy figyeled rügyező mellbimbómat,
ajkadról édes szavakat szopogatok,
fülembe csurgatod ragyogásod.
Citerázol, böfögsz és énekelsz –
napolajban pancsolok, le ne égjek,
olyan, mint a majonéz, selymes
és laktató, csak az érintésed durva,
szomjas szívem fészkét töltsd
csurig habzó sirályugatással,
nyelvedről fakassz bort, és csorgasd
a hasamra, a köldökömbe, mosd tisztára
a múltat és a jövendőt, fertőtlenítsd
izzadságod bizsergető szirupjával.
(Megjelent az Alföld 2021/11-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Szurcsik József munkája.)
Hozzászólások