A sötétség könyve
(Kniha tmy)
(részlet)
III
a tengerhez utazom. a tengerben semmi sem él, de nem senki, hiszen útközben a helyiek legendákat mesélnek klánokról, amelyek tagjai önként merültek a felszín alá, és örökre a vízben maradtak. nem értem a helyiek nyelvét, ezért történeteket találok ki. a tengerhez autó visz, ami nem az enyém. az enyém otthon maradt, a kerekei túl kicsik, nem alkalmas erre az útra. ezt az autót valaki más vezeti, a nevét nem ismerem, ezért folyton átnevezem. a neve lehelet, ebből a világból való, kerüli a tekintetem. érzem, hogy az egész kocsi lüktet a félelemtől, amikor lélegzem. a lehelet az enyém, a szeme és a rettegése is. mire a tengerparthoz érünk, az autója már az enyém. a leheletem megállítja, ő kiszáll, kinyitja az ajtómat, engedelmesen várja, hogy kilépjek. kiszállok tehát én is. először látok vízfelszínt. legszívesebben azonnal belegázolnék a tengerbe, de végtelen sor kanyarog a bejárat előtt. próbálom megszámolni a várakozókat, de amikor számuk meghaladja a milliárdot, feladom erőfeszítéseimet.
IV
amikor végre sorra kerülök, lerúgom cipőmet, leheletem elakad, és ruháimat ledobva, anyaszült meztelenül lépek a tengerbe. ismerős az érintés bőrömön, emlékeim mélyéről Hádész bukkan elő, a vízfelszínre, nem világos, miért, de aki ezeket a sorokat írja, régóta beszél a víztől való megmagyarázhatatlan félelméről. ránézek és megváltoztatom a koordinátákat. ránézek, megváltoztatom a térség helyét. ránézek, megváltoztatom a tenger hovatartozását. ránézek és fellángol bennem a szerelem, vagy valami, ami nagyon hasonlít rá.
NÉMETH ZOLTÁN FORDÍTÁSA
(Megjelent az Alföld 2022/8-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Végh Kata munkája.)
Hozzászólások