séta az égi ösvény felé
a hóhatár alatti temetéseken
a fák címere fölött
nincs szükség kötelező szabályokra
a kerület körvonalazására
felesleges kötelezettségeink meghiúsítására
szigorúságra
könyörtelenségre
csak az ösvényt kell megkeresni
egy sziklás orom hátán
követni egy sekély szakadékot
egy száraz hasadékot
dögevő madarakat hívni
a halottak földjére
hogy feldarabolt emberek
– kiknek lelke már felszállt az égbe –
testrészeivel táplálkozzanak
azt hiszed
egyikük te vagy
az érzéketlenség felismerése
eltévedt hajamban a szél
majd a föld másik oldalán
láthatatlan hidegben
árnyékomba hullt
kérdések lapulnak mindkét szememben
időnként elhalnak szerveim
rést üt a vízbe hiányuk
arcom nem mutatja gyilkos szándékomat
minden seb begyógyul az ismeretlen fákon
zöldes gallyaikon előtűnnek a jövő ívei
meztelen sötétség szaporítja vállam
mellkasom sáros levelek ágyasa
békák fürödnek lábnyomom tócsáiban
történetek fröccsennek a part homokjára
minden testrészem felbérelt üzenet
arcvonásom elveszett mosoly
agyagos latyakban
az égből fenyőtűeső záporoz
senki nem sír fel mást ért tűdöféstől
lavinát hordozok ujjbegyeimen
és
amikor a föld szárnyakat növeszt a hegyoldalakra
felrepül a testét élettel megterhelő csillagokhoz
a neveinkkel teleírt kövek
nem tartoznak
nem vonzódnak
semmi árnyalakhoz
égő nyírfakéreg füstje
színezi bőröm
könnyezteti szemem
teszteli testem nyílásait
felhőgyökerek kígyóznak bélrendszeremben
az éjszaka elfelejtett álmain
múlik ártatlanságunk
sziluettünk padlástere
leárnyékolja döntéseinket
a farönkök moraja áthatol milliónyi pergamenen
viszonyunk meghatározhatatlan
erőszakos utazás
az ellopott órák napjai
rövidnek tűnnek
ezen a nem tervezett utazáson
egyszerre dobjuk le csomagjainkat
tele vándorlásaink válogatott terheivel
ha pihenni megállunk
néhány keserédes pillanatra
halvány képtelenség
hitelesítse elvárásait
mielőtt kisétál a forgóajtón
mikor meglátja
a rugalmatlan lángok szennyét
a hamut fuldokolni
a tisztásra néző kandalló téglaporában
és kitalálja mire jó a tarajos sül tüskéje
nehogy közömbösséget színlelve
valaki más tegye meg
mintha az a másik is olvasna
a közeli tenger hullámaiban
látná amint a könyörtelen patak
elnyeli a pedáns nőgyűlölő
véres maradványaitól
eldugult aljas darálót
aki
vándorbotját a halotti kunyhóban
a szűz koldusnőben feledte
kivehető harmadik szemével együtt
ami
lehunyva nem volt soha
(Megjelent az Alföld 2022/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Toró József munkája.)
Hozzászólások