Huszonöt év – L. Simon László műveiről, Válogatott tanulmányok, kritikák, ismertetések, befogadói olvasatok, pillanatképek, szerk. Kelemen Erzsébet
„L. Simon Lászlóban szerencsésen egyesülnek az originális látásmódú alkotó, a jó szemű szerkesztő és kritikus, valamint a mozgékony, kiváló irodalomszervező adottságai” – mutat rá L. Simon László életpályájának szerteágazó vágányaira G. Komoróczy Emőke a szerző pályakezdésének 25. évfordulóját ünneplő, az elmúlt időszak kritikai visszhangjából válogató kötet egyik tanulmányában.
A tevékenységi területek ezen sokfélesége nagy kihívást jelenthet a szerkesztő számára, aki az életpálya gazdag, első huszonöt évét, a Magyar Műhely szerkesztőségétől a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói székéig ívelő időszakot összegző kiadvány összeállítására vállalkozik. Kelemen Erzsébet, aki az évek során több tanulmányával, legutóbb pedig A szavak ereje című monográfiájával is igazolta, hogy az ünnepelt szerző munkásságának alapos ismerője és figyelmes követője, azt a szerkesztői megoldást választotta, hogy egy rövid – inkább emocionálisra hangolt – előszó után átadja a szólamot a szerzői életpálya eddigi méltatóinak: a több mint félszáz oldalra rúgó könyvben, ha jól számoltam, kilencvenegy rövidebb-hosszabb recenzió és tanulmány, magánlevélrészlet, illetve kézirat kapott helyet.
Ez a szerkesztői megoldás két következménnyel jár: egyfelől az olvasó számára mozaikszerűen, a többszólamúságból fakadó elkerülhetetlen ismétlődések révén bontakozik ki egy átfogóbb kép az életpálya különböző területeiről. Az időrendiség csak az egyes témakörökön belül érvényesül: a Költészet; a Művészkönyvek; az Esszék, tanulmányok; a Kultúrpolitikai írások; a Könyvszerkesztés; a Tipográfia és borítótervezés; az Áttekintő tanulmányok és a Táncdráma című fejezetek az adott tematikákban kronologikusan építkeznek, fejezetekről fejezetekre haladva azonban mindig vissza-visszaugrik az időben az olvasó. Ezt a logikus és könnyen követhető szerkesztésmódot megszokva az Áttekintő tanulmányokhoz érve már az egyes tanulmányok olvasása előtt az írás végére lapozunk rutinosan, ellenőrizni, az adott áttekintés mikor született, milyen időbeli pozícióból, a pálya milyen intervallumára nyújt (viszonylagos) visszatekintést.
Másfelől, bár teljes mértékben akceptálható a szerkesztő álláspontja, miszerint „A válogatás szubjektív: a nem szakmai, csupán politikára és gyűlöletbeszédre épülő kötetkritikákat, kifejezetten az alkotó művészt támadó élcírásokat mellőztem” (19.), a kötet hőse helyenként kissé tónustalan, túlexponált figuraként áll előttünk, azaz a válogatási elv néha az ellenkező irányba torzít. Gondolok itt például az Oláh János hagyatékából előidézett véleményre: „Több mint húsz ínséges évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a közéleti szereplés közelébe jutott értelmiségiek közül valaki […] a nemzeti kultúra védelmében kialakítandó kultúrpolitikai szempontrendszer kidolgozására kísérletet tegyen” (319.), illetve azokra a megfogalmazásokra, akik a (tagadhatatlan) szemléletbeli rokonság apropóján máris Móricz Zsigmond és Klebelsberg Kuno jelentőségű alkotónak és kultúrpolitikusnak látattják a szerzőt. E megjegyzés nem kívánja elvitatni L. Simon Lászlótól sem művészi, sem kultúrpolitikai érdemeit, sokkal inkább egyfajta szakmai józanságot és türelmet kér számon a recenzió műfaját művelőkön.
A kötet érdemei ugyanakkor elvitathatatlanok a tekintetben, hogy L. Simon László egyes pályaszakaszait a teljesség igényével mutatja be: a szerző minden egyes könyvpublikációja, kezdve az 1996-ban megjelent (visszavonhatatlanul…) című vizuális költészeti kötettől a 2021-ben napvilágot látott Ki viszi a puskát? című kultúrpolitikai tematikájú kötetig figyelmet kap. Nem súlyoz közöttük szubjektíve megítélt jelentőség szerint: az időbeli distancia előnyével bíró áttekintő tanulmányok által egyértelműen kiemelt Japán hajtás (2008) című, sajátos könyvtechnikai eljárással készült verseskötet és a Velencei-tó környékének szőlő- és borkultúráját bemutató, talán szűkebb, de mindenképpen exkluzívabb közönséget megszólító Édes szőlő, tüzes bor című, többszerzős kiadvány vagy a – pártpolitikai állásponttól függetlenül vitathatatlanul – fontos, a mögöttünk álló húsz év kultúrpolitikai történetének kordokumentum jelentőségű írásai, a nemzeti kultúra fenntartása ügyében az állam szerepvállalását sürgető Versenyhátrány (2007), az Orbán-kormány kultúrpolitikai programjának eredményeit összegző Polgári kultúrpolitika (2014) című tanulmánykötetek egyenrangú helyet kapnak a visszatekintésben.
Bár a magyar történelemben és/vagy irodalomtörténetben távolról sem ritka együttállás, sőt, ahogy Illyés tréfásan emlegette, szinte egyfajta hungarikum, hogy egy író, egy művészi-értelmiségi pályát járó alkotó aktív közéleti szerepet vállaljon, részt vegyen a mindennapi (párt)politikában, mai viszonylatban mégis mintha e karaktertípus egyik utolsó képviselőjét állítaná fókuszba a kötet. A felvilágosodás korától egészen a rendszerváltók generációjáig ívelő hagyomány eltűnni látszik, a művészi és politikusi lét kettőssége napjainkra mintha egyre kevésbé lenne vállalható. A kötet olvasójaként is nehéz regisztert váltani: az avantgárd költészet kísérletező kedvű figuráját, homo ludensét megismertető fejezetek után fejest ugrani a kultúrpolitika felelősségteljes, súlyos kérdéseket, problémákat tematizáló, legkevésbé sem játékos, vagy igen komoly tétekkel játszó területére, ahol az írásokat jegyző szerzők között egyre több a napi politikából ismerős név.
A pályakezdő L. Simon Lászlót első kötetein keresztül kísérletező kedvű, elsősorban a vizuális költészet kihívásaiban érdekelt alkotóként ismerjük meg. A lettrista hagyományok nyomvonalán járó első kötetek után egy akár szabadszájúnak is nevezhető, „kitalált én-ek” monológjait megszólaltató költőként lép elénk a Nem lokalizálható című kötettel, öt évvel később pedig a Japán hajtás című, könyvkötészeti kuriózummal, a tapasztalati valóságból táplálkozó, személyes, családi emlékeket és figurákat megidéző lírai hanggal lepi meg az olvasóközönségét. Mindeközben esszéket jelentet meg: Hidak a Dunán című kötetében a magyar kánonból kiszorult alkotókat mutat meg, a Versenyhátrány című kultúrpolitikai tanulmánykötettel pedig egy meghatározó szakmai látleletet tesz le az asztalra. S ekkor még csak 2007-ben, az alkotói pálya 11. évében járunk. Az első huszonöt év második szakaszát már kevésbé jellemzi a műfaji sokszínűség: az életmű egyre inkább a kultúrpolitika irányába látszik építkezni: a költő-író évekig csak szórványos publikációkban jelentkezik, s a tendenciát csak 2020-ban a Fantomfájdalom című balettelőadás librettójának megszületése szakítja meg.
A fejezethatárok egy könyvben könnyen meghúzhatók a művész, az irodalomszervező, a szerkesztő, a politikus között – de vajon hol húzódnak a határok egy személyiségen belül? Határokkal szabdalt területek-e ezek valójában, vagy egymással összefüggő, szervesen egymásba fonódó részek? Szükségszerűen elhallgattatja-e a közéleti személyiség a költőt, a szabad művészt a sakk taktikai szabályai szerint játszani kényszerülő politikus? A művészi vagy a közéleti pálya eredménye marad-e emlékezetesebb a politikai szerepet vállaló író, költő esetében? Milyen olvasói attitűdöket hoz működésbe egy-egy költői szöveg, melynek szerzője közismert és szükségszerűen különféle megítélések alá eső politikus? L. Simon László eddigi életműve izgalmas kérdéseket hagy nyitva. S ha már a türelmet emlegettem: a válaszoknak nyilvánvalóan még nincs itt az idejük. Ne felejtsük el: „az író, költő, közéleti ember, kultúrpoltikus, szőlész, lokálpatrióta, képviselő, szerkesztő, vitapartner, ellenfeleket is begyűjtő értelmiségi, aki egyszerre kedveli az avantgárdot és a hagyományt” még csak ötven éves. Talán nem csak az elmúlt évek méltatásaként, de az elkövetkezőkre szóló baráti, szeretetteljes alkotótársi intésként is olvasható az előszó üzenete, mely II. János Pál Pápa szavai apropóján azt hangsúlyozza, hogy az alkotómunkához kapott talentumokat kamatoztatni kell.
Huszonöt év – L. Simon László műveiről, Válogatott tanulmányok, kritikák, ismertetések, befogadói olvasatok, pillanatképek, Válogatta és szerkesztette: Kelemen Erzsébet. Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, Budapest, 2021.
Hozzászólások