A kendő
„…az Ő sebei által gyógyulunk mi…” (Ézsaiás)
A véres saru.
Véres lábfejek.
Vérvörös lesz a fehér kendő is,
ahogy a kereszt!
Jézus.
Kezei.
Válla.
Lábfejei.
Vedd le a mocskos kötényt, mielőtt bejössz!
Moss kezet az evés előtt!
Igenis, Anyám!
Miért különbözik ez az este minden más estétől?
Méltatlan vagyok, Anyám! Mi az igazság?!
Ha nem hallod meg, senki sem mondhatja meg neked!
Elkezdődött, legyen hát!
Húsomnak húsa, szívemnek szíve, hadd haljak veled!
A véres saru.
Véres lábfejek.
Véres lesz a fehér kendő is,
ahogy a kereszt!
Istenem! Miért hagytál el engem?
Beteljesedett!
Rózsaujjú a hajnal
Töprengtem, milyen lesz meghalni, remélem,
úgy viselem, mint az Anyám, olyan nyugodtan,
mert abban van az öröklét hatalma, tehát mindegy,
hogy hova küld, bírom a strapát, jobban, mint maga!;
ebben a világban egyedül szart sem ér dD.!, és utálják,
mint a bűneiket; nem érzem, hogy utálnának, én sem
utálom őket; nem látja, érzi, hogy a szeretet meghal
lassan, mint a fák!; miért félnék a haláltól?, a tiéd vagyok,
ha én megyek el előbb, megvárlak a sötét tenger túlsó
partján; ki vagy te dD., hogy ennyi alakban élsz?; a te
dicsőséged, a te kegyelmed, a te békéd, a te igazságod,
belülről fakad a lélek nyugalma, a megértés, a bátorság,
a szív békéje, mindenki magának keresi a megváltást,
akár a tűzből kivett, izzó széndarabok!, rózsaujjú a hajnal.
Hónapoknak tűnő órák
Megígérted neki!; dD., ilyenkor mindent
megígérünk; a birtoklás, arról szól ez az egész
szar, koporsóba zártak, rám szögezték a tetejét,
már nem értem a szerepemet!; olyan ez, mint az
égő ház, ahonnan már nincs kit kimenteni; mi ketten
együtt, egyesülve összefolyunk, mint a víz, míg teljesen
egybe nem olvadunk, beiszlak téged most, most!; azt hiszed,
kevesebbet szenvedsz, mert szereted azt, ami jó, igaz?; micsoda
borzalom, ez vajon hogyan lopódzott bele a világba?!, hónapoknak
tűnő órák, éveknek tűnő napok!; mostantól benned élnek dD.,
mindenhol ott lesznek veled!; elnézem ezt a haldokló srácot,
és már nem érzek semmit; boldog ember vagy!; segítsd
levetkőznöm ezt!, most szemben állunk, és eltakarjuk egymás
elől a fényt; szokott magányos lenni dD.?; csak emberek
között!, valaki ránéz egy haldokló madárra, és csak a fájdalmat
látja, más is ránéz ugyanarra a madárra, és az üdvösséget látja!;
hazugság minden, amit látunk és hallunk dD., vagy meghalsz,
vagy velük hazudsz!; igen, az ember csak egy dolgot tehet,
keres valamit, ami csak az övé, és épít magának egy szigetet.
(Megjelent az Alföld 2022/6-os számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Molnár Dóra Eszter munkája.)
Hozzászólások