Fiat
(voluntas tua)
A halál fogadatlan kántora:
sorra búcsúztatom barátaimat.
S begyújtva már a fekete Fiat,
amely értem jön: elmúlás tora
e versem is. Utam Fiatban kezdtem,
nyolcszázötvenes piros kocsiban.
Egyszerre voltam benne Pesten,
s – nemcsak a rím kedvéért – Szocsiban.
Így lett a kocsim neve Atma.
Abban nősültem, írtam, háltam,
s hogy mi egyebet tettem, csináltam,
ki tudja immár azt ma.
S hogyha majd csörög az égi óra,
ahogy kezdtem, Fiatban végzem:
kocsi szállít a hamvasztóba,
s a kocsi, kikötöm, Fiat légyen.
Fák menekülése
Az ember ül ötcsillagos szimulákrumában,
s felváltva nézi computere ablakát s ablaka képernyőjét:
az egyiken a Föld kerek képe, az űrből fényképezve,
a másik mögött a Csallóközi sík, rajztábla, Faber-Castel.
Az ember számára mindkettő létezése hitkérdés immár,
kezének, lábának egyikről sincsen emléke,
a rajztáblán vasúti sínek logarléce csúszkál,
a Föld képe fojtogatott ember kékülő arca.
Az ember trogloditaként ül elektronikus vadonjában,
előtte a computer tábortüze, háta mögött csempézett barlang,
s közönyösen nézi, ahogy egy pozitronnyaláb
a még fából való, menekülő fák törzsébe csapkod.
Demiurgosz
Platónról nem hallott, de platós kocsit számosat
készített. Huszonöt éves koromig ismertem (is-
mertem?), akkor lépett át saját mustrái s négylá-bú teremtményei,
székei, asztalai, komódjai kö-
zül Platón örök ideáinak egyetemébe. Életében
volt-mesterek mintái szerint dolgozott, viszont
a körfűrészek és gyalugépek csonkította ujjai
közül kikerülő bútordaraboknak mintha saját
arcuk, agyuk, szívük lett volna (s van máig). S
nyelvük! E tárgyak a szolipszistáknak nemcsak
a látvány, hanem a hasznosság nyelvén is bizo-
nyítják valós létük. Ő maga valami kihalt nyel-
ven beszélt, egyszemélyes dialektusban. Vagy
inkább afféle „kalapversben”, à la dada, amely-
nek poétikáját elvitte magával – ötven éve pró-
bálom megfejteni. Ha Gödel spirálideje hatvan-
két évesen visszahozná, én, a fia, immár véneb-
ben nála, akár az apja is lehetnék. E visszafelé
folyó időben vajon milyen nyelven beszélnénk?
Versben? Halálos ágyán eszelősen ráztam, mint
tollat, ha kifogy belőle a tinta: ne haljon meg!,
éljen! Véssen az ágyfejekre rejtélyes cirádabok-
rokat, komódjaira nyüzsgő hangyabolyverse-
ket újra. – Fél évszázada már az eget gyalulja.
Rezümé
Született egy szalonkabátos szörny karmos szülőfogójában,
száműzetett a deklinációk tizenharmadik esetébe, mágneses elhajlás
volt egy elidegenedettségsűrítmény- társadalomban. holdkórosros én,
nemtulajdonképpeni névmás, nyelvi konstrukció egy
államgrammatikában
– elvbennem büntethető.Hány/inger határozza meg a tudatot?
Most az ókorban ácsorgó piaci posztpolgár. Rabszolgavásár –
pénztárhiány: kétezer év. Tulajdon-képpen még lábjegyzet sem lehet:
mihez? Nincs Platón s metafizika. Pulzusa, pályájáról letérve,
századok EKG-ján ver (félre): Alceste, Heidegger, holdkór s Hold-
kor. (Csak a nők ne nevezzék embergyűlölőnek!) Újrakezdi hát.
Antinómiája égre nyújtja két karját. S a kizárt harmadikat. S a
tölgyvállú rabszolga Argosz falait építi, létfeledésben.
(Megjelent az Alföld 2022/7-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Damó István grafikája.)
Hozzászólások