Ott voltam

Esterházy Péternek A közreadó feljegyzése: Először csak legyintettek rá. Mármint a gondolatra. Ám aztán, amikor kezdett terjedni, mint valamilyen új vallás vagy járvány, a törvény teljes szigorával léptek föl ellene. Ám ekkor már nem lehetett feltartóztatni. Fanatikus rajongói már több százezren voltak, de maga a mérkőzés – mint valami a lelket mételyező, a résztvevők fizikai…

Tovább
Falanszter az űrben

Baráth Katalin: Afázia Baráth Katalin 2021-ben megjelent űroperájának szereplői egy mesterséges bolygó lakói, akik két világ- (jobban mondva Naprendszer-) hatalom közé szorultak, és legnagyobb kincsük a mindenki más számára tanulhatatlan nyelvük. Életükben a hagyomány őszinte tisztelete legalább olyan fontos szerepet játszik, mint a visszásságok egész sora, a génmanipulációtól a történelemhamisításig. Baráth Katalin történészhez illően összetettnek…

Tovább
Sínautó

Lassan döcög előre a keskenynyomtávú sínen Kecskemét felől Bugac irányába egy fura jármű. A burjánzó gaz nagyban akadályozza a haladásban. A sínautó fél óra múlva beér a faluba. Négy szerelő száll ki a kopott karosszériájú járműből. A húsz éve szabad ég alatt álló kézihajtányt kezdik vizsgálni. Közben felébrednek az éjszakai fagytól dermedt növények és állatok.…

Tovább
A minden-idejűség poétikája

Győrffy Ákos: A távolodásban Győrffy Ákos legújabb kötete az emberi lét alapvető kérdéseit óhajtja megválaszolni, amihez az élet leginkább meghatározó tényezőit veszi számításba: helyeket, emlékeket, tragédiákat, sorsokat és a halált. A kötet egy ponton szorosan kapcsolódik a szerző előző könyvéhez, amelyben ugyancsak közölt T. J., azóta már elhunyt hajléktalannal folytatott beszélgetéséből részleteket. A távolodásban a…

Tovább
„Valahogy meg kellene őrizni”

Grecsó Krisztián: Valami népi Miként a Valami népi című novelláskötet, úgy Grecsó Krisztián egyes közelmúltban megjelent művei (főként a Jelmezbál és a Vera) kapcsán is felmerül(he)t a lektűrösödés kérdése, azonban Bárány Tibor gondolatmenetét akceptálva: „a »szépirodalom« és a »lektűr« fogalmi megkülönböztetése mint értékalapú megkülönböztetés tökéletesen elhibázott” (Bárány Tibor: Szépirodalom vs. lektűr, Holmi, 2011/2.). Az úgynevezett…

Tovább
Dávid

Miért akkor haltak meg? Éppen akkor adódott rá alkalom, vagy én kellettem hozzá? Miért én? Saul helyére kellett új király, vagy előlem takarították el a régit? Mi volt a tervetek? Kiknek a terve? Volt terv? Vagy csak azt akartátok, hogy úgy tűnjön, mintha lenne? Ha nincs, kell, hogy legyen? Kinek kell? Saul nem volt jó…

Tovább
„a régi őz is megbocsát”

Kalapos Éva Veronika: Ezek voltak az apák Kalapos Éva Veronika legújabb kötete tavaly jelent meg az Athenaeum gondozásában Ezek voltak az apák címmel. Az F mint után egy újabb felnőttregénnyel találkozhatunk, amely gyönyörű könyvtárgy lett. A borító, amely Földi Andrea munkáját dicséri, szélsőséges színei, a törtfehér s az azon megjelenő vérvörös és fekete harmóniája, az…

Tovább
Szijj Márton verse

Nesto I. Nesto Fontanelli messziről jöttItália szülötteitt egyszerűen póknak hívták minél kisebb annál jobb súgta voltministránsának egyszerés hogy nemcsak halálig dea feltámadásig magához láncoljaaz ő gyermekeit és hogy Isten mellett ülnekannak jobbján majd mindahányanmézízű kislányok paradicsomában nemsoká minden hajadon tudtasorra kerül nincs menekvésa kis falu útjainak hálójábanakár muslincák a házakés keresztespók a templomnincs angyal kinek…

Tovább
Schubert, anyukám húslevese és a szintetikus drogok

Kukorelly Endrével Pótor Barnabás beszélget Pótor Barnabás: Ez a beszélgetéssorozat az olvasás hívószava köré szerveződik, és amikor készültem a mai alkalomra, azon gondolkodtam, hogy talán nekem van a legkönnyebb dolgom a moderátorok közül, mivel az eddigi résztvevők nem mindegyike írt egy 500 oldalas kötetet saját olvasmányélményeiről, kvázi személyes kánonjáról. A 2016-ban megjelent Porcelánboltra gondolok, melyet…

Tovább
Egyszerre sok nap delel fölötte

Géczi János: A napcsíkos darázshoz. Géczi János versei (1978–2020), szerk. Reményi József Tamás Két kötet van az asztalon. Kontinentális kedden nyugszik a napcsíkos darázs. Az előbbi Géczi János 2017-ben megjelent gyűjteményes kötete: cirka ezer oldal, harmincévnyi vers. A napcsíkos darázshoz című verseskönyv 2021-ben jelent meg, szintén gyűjtemény (1978–2020), de tartalmaz új, kötetben eddig nem közölt…

Tovább
Petőcz András versei

Lehetne így Cambridge-be, O-nak Lehetne kiabálni is. Nem találom a szavakat,hiába keresem, a szekrényalatt is néztem, nem, nem,nincsenek sehol. Ki kellene beszélni mindent. Akkor nem lenne semmiháború, akkor nem lehetne!,fiókból, ha előszedett mondat,még az is segít. Lehetne így, együtt, magányosan. Menekült vagy, ahogyan én is.Elhagyott szavakat keresek,hogy végre elmagyarázzam,mit is, és miért. Váltott lovakkal sietek…

Tovább
„Lovag Dulcinea életének krónikása”

Kemény István: Állástalan táncos. Válogatott versek és válaszok Hegyi Katalin kérdéseire Komoly fejtörésre adhat alkalmat, ha a Kemény István ötven- és hatvanéves születésnapja alkalmából kiadott kötetek táncosnőjét és táncosát próbáljuk valamilyen módon a kerek évfordulókhoz kapcsolni. S szintén némileg erőltetettnek tűnne az állástalan jelzőből is kiindulni e könyvek esetében, bár a költőség megközelíthető bejelentett munkaviszony…

Tovább
Emmer Erzsébet

Azt mesélték a faluban, hogy 1945-ben történt, közvetlen a felszabadulás idején, amikor Emmer Erzsébetet meggyanúsították. Nagyapám, aki ekkoriban a Pest megyei rendőrségen dolgozott és orvos volt, ugyanezt jegyezte fel a noteszébe. Erzsébet a három napos csecsemőjét egy kútba dobta a vastelep területén. A tanúkat a rendőrség később kihallgatta, ők voltak azok, akik ellátták a szüléskor.…

Tovább
„Máig tanulom az irodalmat”

Garaczi Lászlóval Vigh Levente beszélget Vigh Levente: Pár órája nyitottad meg a Debreceni Ünnepi Könyvhetet. Hogyan emlékszel vissza ezekre az eseményekre: a pályád elején volt-e olyan író-olvasó találkozó, ami meghatározónak bizonyult, emlékezetes maradt akár íróként, akár olvasóként? Garaczi László: Könyvheti, nagyon erős könyvheti élményeim nincsenek. Mikor ’81 körül megismerkedtem és összebarátkoztam olyan írókkal, akik már…

Tovább
Babiczky Tibor versei

A rejtekhely Évekkel korábban vágták ki az öreg olajfát.Négyen kellettek hozzá, a csavaros törzs –mint egy összetett gondolat a világról –csak nehezen adta meg magát. Most pedig bántó lett a földből kiálló csonk, ki kellettásni. És a rögök közül felszínre került egymárvány nőalak – egyik keze csípőretéve, a másik a tarkóján. „Eddig még soha nem…

Tovább
Darvasi László verse

Én semmi nagyon vidám országom Sem különösebb szerencsétlenség nem volt,és váratlan sem igazán,hogy az lett, ami lett.Miért történt volna másként,hogy a wurstli, a szellemkastély,a patak árterén dülöngélő üres házak sora,a sárgán szomjazó puszta újra éledt,és dehogyis akart másféle pásztorokat,más szabályokat és olyan viszonyokat,melyeknek a bajlódás volna a legfőbb erénye.A születés, az élet, a haldoklás legyen…

Tovább
Tőzsér Árpád versei

Fiat (voluntas tua) A halál fogadatlan kántora:sorra búcsúztatom barátaimat.S begyújtva már a fekete Fiat,amely értem jön: elmúlás torae versem is. Utam Fiatban kezdtem,nyolcszázötvenes piros kocsiban.Egyszerre voltam benne Pesten,s – nemcsak a rím kedvéért – Szocsiban. Így lett a kocsim neve Atma.Abban nősültem, írtam, háltam,s hogy mi egyebet tettem, csináltam,ki tudja immár azt ma.S hogyha majd…

Tovább
Van, ami véget ért

„Nincs vége. Ez a befejezés.” Tanulmányok Esterházy Péterről, szerk. Lőrincz Csongor, L. Varga Péter, Palkó Gábor Esterházy Péter munkásságáról múlt időben írni – még mindig megdöbbentő és kellemetlenül nehéz. Életművének kanonizációja még/már életében elkezdődött, írásművészetének pedig nemcsak az elkövetkezendő olvasók és szerzők számára lesz hatása, hanem már a Fancsikó és Pinta vagy a Termelési-regény idején…

Tovább
Kiss Ottó versei

Lebontják a házunk Lebontják a házunk,látod, apa,már csak a falak állnak. Az volt a szobám, nézd,és mi vagyunkazok az árnyak. Ott volt az ágyam,ott tanultam járni,ott nevelkedtem. Apa, állj mostide mellém,és fogd meg a kezem. Látod, most dől le a fal,most borul leaz emlék. Tudod, apa, idemég most ishazamennék. Kapu az égre Éjjel olyan helyen…

Tovább