Spektrumzavar
Pantone 732
Nem értem, ami érthető. Titkolni kell, pedig titkolózás nélkül is titok. Nem értik, ami érthető.
A képek alagutat nyitnak. Belebújok, mint egy szúrós pulóverbe. Viszket a képzelet. Felsért. Sebeimből
színek folynak. Nem bírom őket megérinteni. Összefolynak a pupillámon, lekaparnám a körmeimmel.
Csikorog a fogam, ha látom, hogy megmozdulnak a lencseszemek. A pikkely tekergése, a kövek súrlódása, a sötét egyszerű tompasága.
Olvasok, de a szavak vonalakra esnek.
A megoldás érdekel, az úton eltévedek,
fejjel lefelé
firkálok
saját gyökereket.
Nem süt a Nap. Selymes fénytelenség. Tenyérrel keltegetem az éjszakát.
Ismételek egy igét, de nem mozdulok mellé. Nem érzem, ami érezhető. Titkolni kell, mert mindegy, hogy kimondom-e.
Felismerjük egymást. Süketek és vakok, úttalan keresők, elromlott emberi szerkezetek.
Tárgyakról, mozdulatokról.
A tér
egy pontjáról.
Geometriai ábrák szerint telik az idő. Lassú. Gyors. Lassabb. Karcolok egy formát az égbolt alapján.
Nem értik, ami érthető. Az ég áttetsző másolataként
ülök. Távol,
a legtávolabb. Magamban ismétlem a főneveket,
hátha barátra lelek egy tulajdonnévben. Üres. A szótagok szétbomlanak, akár a szalagok. Fojtogatom magam, ha félek. Nyakam köré tekerem az ingerek hüllőjét, és azt parancsolom neki, öljön meg. Most. Kegyes hozzám. Érzi a bőröm hőjét, a reszketést és a verejtéket.
Lesiklik a gerincemen,
hagy rángatózni.
Életben tart.
Egy tömeggyilkosról nevezik el a diagnózist. Hálával tartozom minden kivésett agyért.
Minden eltitkolt titokért.
Minden napért, amit azóta együtt töltök
a kígyóval.
Pantone 377
Szeretettel mindent meg lehet gyógyítani. Csak a testet nem.
A gének elhibázott kapcsolódása
a bűntudat,
amivel ennyire egyszerűen lesz bonyolult, ami hétköznapi lehetne.
Felkelni, lefeküdni, enni, barátokat találni.
A szeretet új szóvá terebélyesedik. Állapot.
Mennyi ostoba egymás után illeszthető betű. Hány nyelven
lehetsz magányos egyszerre?
Megváltozni csak az évszakok képesek.
Őszülni fogok,
egyedül.
Térképet feszítek a mondatoknak,
hogy megtanuljam értelmüket.
Rejtett jelentéseikről lehúzom a bőrt.
Meztelen magánhangzó a szeretet,
meghalni is meg lehet nélküle.
A gének kódolta idő,
belső iránytűk.
Évgyűrűk a fában
a kapcsolódások élei.
Megmásíthatatlan,
nem hajszín,
ez maga a forma és a forma mögötti anyag,
egy állapot.
Korodbeli fák nélkül gyorsan öregszel,
a tél, a nyár, az ősz nem hoz tavaszt.
Barátokat találni, enni, lefeküdni, felkelni.
Mennyi munka egy lombkoronáját vesztett erdőben,
mennyi felesleges illeszkedés
és dőlésszög
a növekedés helyett.
(Megjelent az Alföld 2022/10-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Lévai Ádám munkája.)
Hozzászólások