Halmai Tamás verse

Identitások

Egy mozdulatlan élet tömbjei.
Elforgó kozmoszok alatt.
Itt-ott környezet. Magát fölfedi
iszappal zsúfolt homokóra,
tudatlanságok evolúciója
és tengerhez hűtlen halak.

Identitások hevernek a fényben.
Csupa eleven, csupa vétlen
csupa varjaknak szóló látvány.
Lények, leletek. Szétszórt genezis.
A délután örök. Az este is.
Érintés hűl az elválók kabátján.

Szertekallódik, így próbál szerencsét,
és eltántorul magától súrlódva,
aki szeretné, hogy mindek szeressék;
és elvezekli sejtjeit szurokba
a pőre test, e perdöntő anyag,
a nyers anyagnál irgalmatlanabb.

Azóta városnyival kevesebben,
azóta országnyival megszálltabban,
azóta bolygónyi a temetetlen
hajnal, és földekbe sírt szefárd dalban
és szúfi tanmesében sincs több rejtély,
mint amennyi egy szuvas szívben megfér.

Fotoszintetizáló állatok
haldokolnak a kertben éjszaka.
De a szeretet ósdi mértana
még tudhat bő varázslatot:
hol az azonos oszthatatlan,
élettan nő halott szavakban.

Visszamenőleg minden célirányos,
csak egy világ hiányzik a világhoz…
Visszamenőleg még terek a tömbök,
a homokóra még üres üveg se.
Álmatlanul forgolódik egy földgömb.
A másik alászáll hideg tüzekbe.
A bűn lángot köp, a bűnös megalszik
iszonyú szájban. Mozdulatlan élet.
Elforgó tenger, hűtlen iszap. Antik
sárból halat kiás, ki személlyé lett.
Őt kérleli a múltak mormolása,
mit nem bocsát meg, azt is megbocsássa.

(Megjelent az Alföld 2023/1-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Csontó Lajos munkája.

Hozzászólások