A szellőzködő, lágy melegben
hazám hazám te min – de nem (PNL)
Mint oldott kávé, barnáll nemzetünk. (TS)
Az én hazám már túl zenitjén;
nem tölt barlangostesteket.
Én még dallok hozzá, de szintén
meggyűrt a kor már engemet.
S ha éjjel netán haza tartok,
szagát s zugait ismerem:
slum / szállodák / valaha-parkok –
legyen imádni ingerem?
Minden báját már rég kijátszta,
s el is játszott túl sokat is.
A hatás, mit kivált, silányka;
lám, fog- és gyöngysora hamis.
Én megmaradtam drukkerének,
de hízelegni is neki?!
E sok ráncra nem lenne vétek
olcsó kokárdát festeni?
Az összeterelt, bekarámolt
nyáj, láthadd, mindent megszokik;
a nagy ígéret, mely hazám volt,
zsírba pilledve hortyog itt.
Hogy miről tehet ő, s miről mi,
fájdalmas kérdés ez bizony –
hogy léphetett a szó erői
helyébe éhkopp és birtokviszony?
Ezernyi fajta népbetegség,
gyűlölni kínált bűnbakok
– a kábított, megvezetett nép
csak jámborul tölt űrlapot.
Nem látja magát, buksi medve,
s táncoltatója mint röhög;
ő, ki törvényt szabó lehetne,
külön kegyekért sündörög.
Akárkinek csak úgy hazázni?!
Van arra fölszentelt kebel –
szív dobb, szó harsan, leng a pántli;
mindig lett vederből cseber!
…De snassz dolog így partinagyni,
mint minden pállott verklizés –
az ilyen verset jobb kihagyni;
csak bölcsebb tendert nyerni, és
…………………………………!
(Megjelent az Alföld 2023/6-os számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Balogh Kristóf József munkája.)
Hozzászólások