Egy kommunista életrajza
hidat
sasoknak
melyen szabadon zuhannak fel az égbe
ácsolok
mogorván bolhás családi almon
én a Forrás Őre
Bűnösök vagyunk
nádfonatban csecsemő úszik
a folyó vizén
reggelre e különös posta
mérföldekre viszi hírünket
kik a nádasba vadulva
várjuk hogy ama különös hajó
visszafelé a megváltást hozza majd
A fehér sivatag szélén
a fehér sivatag szélén állunk
hol bomlott erővel szilajjá merevült paripák
árnyékszobrai tipornak forró homokba
egy vágytól szenvedő kiáltást fojt meg
puha dárdával a szépség
egy másik vágy
és égő maszkra boruló ritmusában sűrűn lüktet a tenger
csak a szomjúság az ami egymáshoz láncol
igazítva északhoz a délt
és tegnapi álmok homokkal zizegő árnya tikkad
Forró tetők
két légy mászik a csend spirálisán
olybá téve e kánikulai délutánt
mint orsóját őrlő vénasszony a rázuhanó időt
bomló rituálékkal köröttem káosszá mállik a rend
vattaszavaim simogatón hullanak fejedre
és ősi
barbár ösztönökbe iramlik minden gondolatom
hogy közhelyekké züllve majd mosolygó kedves butaságokat súgjak
s azt is magamban csak
jaj
meg ne halld
meg ne halld
A szerelem áldozat és fájdalom
egy nevetésed homlokon ütött
reggel a saroknál
megtántorodtam
de e halálos sebben még
elvánszorogtam a bálteremig
táncoltunk
aztán összeborultunk a kapuk alatt
mígnem a kutyák véremet nyalva végig az úton
el nem értek
akkor jöttél rá hogy szerettelek
Under the boardwalk
a gömb tűnődése befelé
a gömb magánya
feszes burkába rothadt sikolyok
ipszilonba fúrt latin trágárság
kettészelt szándékok
kardra fűzött szemérmes telt
függőleges mosoly
Hallgatás
Rőt tömegét súlyosan szakítja rám a csend
láncok
csörömpölés
hallgatás
tűrésem gyalázat
erőtlen fák vicsorgó álmaim
sötét mélység tolvaj képzelet mindenség
hallgatás
zajtalan küzdelem
naponta csendben meghal a csend
ólmot görget a nyomorgó idő
hallgatás
kín – gyönyörűség
vészt hurcoló meztelen magány.
A vének
Jöttek le a hegyről
a vének
zilált csorgó foszlányban
szakadoztak le a kövekről
feketén rongyosan koldulva
s csak jöttek jöttek
álomtalan véres szemekkel
arcuk üregében rothadó odvas ínyükkel
csüngtek le a mesés szirtekről
csúszva esve zörgőn jöttek
szakadatlanul sírva könyörögve
tépetten fázva dideregve
özönlöttek le a síkságra
hol gyengülve a naptól hunyorogva estek a földre
lomhán huppanva tompán elomolva sorba tikkadt víztelen tűzben
égtek
gyenge lánggal
csak rongyaik füstje
szállt fehéren
mégis jöttek a hegyekről tovább
végtelen elcibált sorban örökké a vének.
Reggelek
Ma reggel a kukából csecsemősírás,
gyermekzokogás rést szakított dobhártyámon.
Arrébb, a bokor alatt fehérlő csomag – eh! Papír csak.
S a kukában patkány. Céltalan rohanás minden hajnalon.
Harmaton meddő keresés. Küszöbök
vélt melegén kutyaorral szimatolsz, és este,
este flaskát ringatsz gyengéden: csitt, csitt, részeg vagyok.
(Megjelent az Alföld 2024/12-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Ulrich Gábor grafikája.)
Hozzászólások