Menjetek békével!
A tájművész, aki a sivatagban
több száz vasoszlopot leverve
megalkotta a Nagy Villámmezőt,
sose mehetett közel, amikor
a mű életre kelt. Álmában járta csak
a fényerdőt, így társalgott az éggel.
A felhők megtorpantak és lenéztek,
döbbent villámmal verve gyökeret.
Nem nő ott semmi most, homok száll
a rozsdás oszlopok között, de
a kvarcszemek mind más formájúak,
mint bárhol itt a bolygón. A homok
távolra vándorol és hírét viszi
éjjeli mennydörgésnek, zivatarnak,
vad záporoknak, mit a sivatag
korábban sose látott éjszaka.
A repülési térképen jelölték
a helyet, ami mindig létezett,
de most kerülni kell a légtér
elektromos viharai miatt.
Nem visz ott út, de látni fentről
a sok hatalmas oszlopot.
Áttetsző csarnok, nagy szögekből.
Menjetek békével, tudjatok róla!
Menjetek szörfözni!
A tájfotós, aki a feliratot
szörfdeszkákból és ruhákból kirakta,
drónnal fotózta fentről
a parton kanyargó mondatot.
Eláztak közben a
neoprén ruhák a dagályban,
egy fiatal pár hajnali négy körül
az összes holmit összeszedte.
Várták a furgont, hogy majd
mindent visznek, eladnak,
de a lehajtón tömegbaleset volt,
a drón azt nem rögzítette.
Kár, hogy nem: csillagalakban
füstölögtek a felborult kocsik.
A fiatal pár csak ült a homokban,
hiába hívták a számot, nem felelt.
Amikor a rendőrök megkérdezték,
mégis mire szánták a pénzt,
azt felelték, hogy elutaztak volna
valahová, ahol tiszta a tenger,
távol innen, ahol lehet fürödni.
Nem sejtették a szétdobált
ruhákról, hogy még jönnek értük,
hisz a környéken mérgezett a víz.
Menjetek táncolni!
A férfi, aki hajnali négykor
felfeszítette a lezárt kaput,
könnyen bejutott az üres épületbe,
nem volt riasztó, se éjjeliőr.
Egyszerűen csak leverte a láncot.
Sötét és dohos volt a zsinagóga,
a csarnok padlózatán guanó,
a falak mellett mindenütt szemét.
Riadt galambok nézték odafentről
ahogy kalapban járja a legényest,
forgolódik a zseblámpával, és
tánc közben dudorászik is.
Forgott körben a piszkos falak közt,
világosodott, mégse hagyta abba.
Beszűrődött a fény az ablakon,
de a zseblámpát nem kapcsolta ki.
A karzaton csapongó denevérek
hallották a járőröket bejönni,
de a férfi még mindig táncolt,
csak odadobta a személyijét.
Az őrsön kérdezgették, de csak ült
mosolyogva. A járőr ideges lett,
éppen hívta az asszony, aki gyereket
várt erre a zavarodott világra.
(Megjelent az Alföld 2025/5-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Krizbai Gergely Krizbo grafikája.)
Hozzászólások