Gimesi Dóra: Teknősidő, Rofusz Kinga illusztrációival
„Különös dolog az idő. Néha pár percnek tűnik egy egész év, máskor évszázadok telnek el egyetlen délután alatt.”
Lujza és Buba élethosszig tartó barátságának elbeszélését a kiadó 5–8 éves korig ajánlja az olvasók figyelmébe. Gimesi Dóra és Rófusz Kinga legújabb kötete, a Teknősidő az idő viszonylagosságának allegóriájával keretezi Lujza és Buba, a teknős kapcsolatát. Kötelékük egy olyan végtelen nyári napon kezdődött, amikor Lujza még maga is gyerek volt. Lujza szülei válnak, a konkrétumok ismerete azonban csak csekély szeletét fedi le a kötet tartalmának. A történet központja a tények mögött meghúzódó valóság, amelynek árnyalatai a gyermek belső világán keresztül válnak érzékelhetővé. A strukturális és poétikai foglalatként megjelenő idő a történet belső magját, a főhős érzelmi mozgását modellálja, ezzel érzékeltetve Lujza tapasztalatainak összetettségét. Az emberi és állati világ viszonyrendszerében az emberi szándék úgy kerül párhuzamba a természet sajátos rendjével, ahogy a történet elbeszélhető eseménysora a kézzelfoghatatlant illusztráló lírai képekkel.
A megszokott családi miliő felbomlik, a hír bejelentésének hatására pedig a fiktív tér ideje Lujza érzelmeivel egyidejűleg fagy le, ezzel az örökkévalóba nyújtva a ledermedés pillanatát. A létbizonytalanság terhének az olvasó is részesévé válik, amikor Lujza a tengerbe gázolva vizsgálja a kilátás(talanságo)t. A reményvesztettség parttalanságát a kötődés lehetősége olvasztja fel. A szülők válásáról értesülő Lujza azonosul a tengerparti árus által vágóhídra ítélt teknősökkel, és miközben megmenti Bubát, elhagyatottságában társra talál. Rofusz Kinga festményei, a szociális-érzelmi feldolgozást elősegítve, a szöveggel és a történeti láncolattal szimultán érzékeltetik a nem elmondható tartalmakat a képi világ fokról fokra absztraktabbá válásával.
A Pagony Kiadónál 2026-ban megjelent Teknősidő írója, Gimesi Dóra jelenleg a Budapest Bábszínház vezető dramaturgja, de korábban szabadúszó dramaturgként, esztétaként is dolgozott. Az utóbbi időben mesét, darabot, hangjátékot, forgatókönyvet ír, átír és adaptál. Előadásait több színházi díjjal jutalmazták. Konzekvens művészi elképzeléseivel a kortárs bábjátszás megújítója. Az első könyvében (Csomótündér, Pagony, 2013) szereplő meséket egytől egyig bemutatták az ország különböző bábszínházaiban. A Macskaherceg kilencedik élete című 2017-es kötetét a HUBBY az Év Gyerekkönyve díjjal jutalmazta, továbbá ő a kiskamaszok körében meglehetősen népszerű Időfutár-sorozat társszerzője.
Rofusz Kinga (aki eredetileg animációs filmkészítésben tevékenykedett) Schein Gábor Irijám és Jonibe (Jelenkor, 1998; Csodaceruza, 2009; Pagony, 2015) című verses meséjének ábrázolásával került a könyvillusztrációk világába, amely művel 2010-ben el is nyerte az Év Illusztrátora díjat. Az önálló alkotásokként is meghatározó vizualizációk és Gimesi Dóra érzékletes szövegvilágának kapcsolata először A kék madár (Cerkabella, 2020, 2021) című könyvben bontakozott ki. A sikeres együttműködést közös bábszínházi munka (80 nap alatt a Föld körül, A kis hableány) és az Amikor mesélni kezdenek a fák (Pagony, 2025) című kiadvány követte. Utóbbiban a kivágott nyárfa évgyűrűi egy család generációkon átívelő történetét mesélik el, akárcsak a Teknősidő,ez azonban Lujza legmeghatározóbb életeseményeinek és felnövéstörténetének fókuszba helyezésével egészül ki.
Buba és Lujza kölcsönösen megmentik egymást, egymásrautaltságuk teszi lehetővé az érzelmi stabilitást. Hasonlóképpen jelenik meg az ember és a természet szimbiózisa A vörös teknős című animációs film (Michaël Dudok de Wit, Pascale Ferran) esetében. A Studio Ghibli támogatásával készült film egy lakatlan szigetre sodródott férfi történetét meséli el, akinek magányát – Lujzához hasonlóan – egy örök időre szóló tengeri teknőshöz fűződő kapcsolat szünteti meg. Az animáció különlegessége, hogy a szavak elhagyásával képes szemléltetni az érzelmek széles spektrumát. Véleményem szerint a Teknősidő illusztrációi hasonlóképpen sallangmentesen érzékeltetik az elmúlás és az új létrejöttének elkerülhetetlen, generációkon átívelő körforgását.
A vörös teknős mellett Buba alakja A végtelen történet (Michael Ende) világának legidősebb és legbölcsebb lényével is párhuzamba hozható. Ő a Vénséges Morla (szintén egy teknős), akinek segítségével nyer újra értelmet a létezés, és menekül meg Fantázia világa. Az érték, amelynek megőrzésére A végtelen történet és a Teknősidő is ráirányítja a figyelmet, az az, hogy az énélmény (a személyes sors megtapasztalásának élménye) az, amelynek hatása egyedül adhat értelmet a világban való létezésünknek, és amelynek intimitását a felnőtt világ ügyei gyakorta túlharsogják. Egyebek mellett ez a motívum jelenik meg Kosztolányi Dezső Boldog szomorú dal című költeményében is:
„… De néha megállok az éjen,
Gyötrődve, halálba hanyatlón,
Úgy ásom a kincseket a mélyen,
A kincset, a régit, a padlón,
Mint lázbeteg, aki feleszmél,
Álmát hüvelyezve, zavartan,
Kezem kotorászva keresgél,
Hogy jaj! valaha mit akartam,
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
A kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban
S már nem vagyok otthon az égben.” (Nyugat, 1917)
A kincs tapasztalata az örökké befogadó tekintet (mint a feltétel nélküli szeretet alakította szilárd belső megélés) meglététől és az emberi mivolt örök kiszolgáltatottságának elfogadásától függhet. Hogyan definiálja magát Lujza, miután megszűnik az addig számára evidenciát jelentő családi struktúra? Buba, a teknős jelképezheti a lényeglátás képességét, amelyre Lujza szert tesz a vele való kapcsolódás során. A kislány a teknőssel történő találkozás hatására szerzi vissza a kincset, a gyermekit, míg az örökké létező Kislány Királynő (A végtelen történet karaktere, Fantázia világ uralkodója) új nevet kapva nyer önazonosságot. Fantázia világa azáltal marad életben, hogy az emberek kreativitásukat szabadon áramoltatva eljutnak az ábrándozás terébe, ahol megélhetővé válik a tudaton túli elmondhatatlan tapasztalata. Az élmény egésze egy végső felismerésben sűrűsödik, amely új nevet ad a Kislány Királynőnek. A regény narratívája szerint a Kislány Királynő minden odalátogató alkalmával új nevet kap, ezzel fenntartva Fantázia birodalmát. A bonyodalmat az okozza, hogy egyre kevesebben törekednek a létfeledett állapot elérésére, amelynek következményeképp megbetegszik a Kislány Királynő, hiszen nem tudta definiálni önmagát, és ezáltal Fantázia világán eluralkodott a Semmi.
A végtelen történet főhőséhez hasonlóan Lujza esetében is a csontos páncélzattal megerősített énélmény teszi lehetővé azt, hogy az egyén a hétköznapok általa nem befolyásolható viszontagságai közepette is játékosan befogadó maradhasson.
A lelki társak együtt cseperednek felnőtté, mialatt Buba úgy növi ki egyre szűkebbé váló akváriumát, akárcsak Lujza a gyerekszobáját. A szubjektummal felruházott teknős és gazdája összetartozását jelképezik az olyan vizuálisan és verbálisan felbukkanó részletek, mint az édesapának címzett, közösen aláírt gyermekrajz. Illetve a tudatazonosságra utaló fiktív elem, amelynek részeként Buba mindenkinél korábban értesül a már kamasszá váló Lujza érkezéséről. Az évek múlását érzékelteti a tornacipőt leváltó magassarkúak hanghatása és az egy ritmusra kopogó léptek számának növekedése. Lujza barátokra tesz szert, és rátalál a szerelem. Az elbeszélés végére a szerepek felcserélődnek, Lujza édesanyává, majd nagyszülővé válik, kislánya, később pedig unokája újra és újra megjeleníti a végtelen lehetőségeket szimbolizáló gyermeki pozíció állandóságát, amelynek világban való konstans meglétére hívhatja fel a figyelmet a történet elején és végén megjelenő gyermek illusztrációjának alaki azonossága. Az örök változó mellett párhuzamosan bukkan fel az örök állandót jelképező: a homokszem, a tengerpart, a kavics – amelynek gömbölyűre csiszolásához a víz ezeréves munkája kellett –, és (természetesen) a teknős képe. A történet elején adódó motívumok történet végi visszatérése beilleszti az alapvetően körkörös eseménysorokat egy lineáris vázba.
A tengerpart mint küszöbhelyszín a mű elején és végén is két életszakasz határát jelöli, ezzel keretezve az események szerkezetét. A különböző generációk azonos gyermekkori illusztrációja egyúttal vizuálisan is szegélyezi a cselekményt. Az elbeszélés keretes szerkezetében (akárcsak a kivágott fa évgyűrűi) úgy helyezkednek el a mozzanatok, hogy bár az események szereplői és a bonyodalom tárgya változik, a fordulópontok tere a tenger marad, és a szereplőkben lezajló érzelmi folyamatok is körkörösen ismétlődnek. A természet rendjét modellálja a koncentrikusság, amelynek középpontja Lujza (és Buba) életének folytonos átrendeződése mellett a termékeny elmúlás, amely mindig tartalmazza egy jobb jövő lehetőségét is.
Gimesi Dóra és Rofusz Kinga legújabb kötete életigenlésre ösztökéli olvasóit(/hallgatóit), megmutatva, hogy a változékony körülmények közepette is otthonra találhatunk. A szereplők személyes története egyénileg eltérő, illetve kezdettel és véggel egyaránt rendelkezik, az egymásba szövődő generációk eseménysorozata azonban összefonódik, ezzel felhívva a figyelmet az örökkévaló egymásrautaltságra. Az egységre, amelyben minden különbözőségünk ellenére végtelenül egyek vagyunk (Beszélgetések Pilinszky Jánossal, szerk. Török Endre, Magvető, 1983).
Gimesi Dóra: Teknősidő, Rofusz Kinga illusztrációival, Pagony, 2026.
Hozzászólások