Eltűnt kilók
Kidobott súlyok egy léghajóban állva,
amikor túl közel kerül egy hegycsúcs,
s a legerősebbre font kosár mintája a bordarács.
Hiába próbál alakítani rajta a szél,
vitorlaként feszül meg a test,
magába gyűjti a szélerőt
s az összes látványt a hóhatár fölött.
A vízlakó
Engedelmesen simul hozzá a víz,
saját tengeröblöt úszik bele.
Egy hegyipatakból indul,
változtatja alakját és mégis felismerhető,
s amikor kibukkan belőle,
valahol Skócia hegyvidékein
vagy délolasz tengerpartokon,
a lábujjak közt lecsorduló vízcseppeket
mohón issza be a parti törmelék.
Saját világok
Mint két dombtető,
ahonnan egymásra látni délutáni fényben,
mint két fa,
amelyek lombjai majdnem érintik egymást,
mint két híd
a folyó fölött, hullámzó embertömeggel,
mint két ablak,
melyek más-másfelé nyílnak egy épület oldalán,
mint két lélegzetvétel
egyazon tüdőben,
mint két felhő,
mikor együtt takarják a holdat.
Vonulj el
Vonulj el a sivatagba,
már csak ez az út maradt,
figyeld azt, ami a növényzetből él ott,
figyeld, amíg él.
Vonulj el egy ismeretlen városba,
nézz bele a szembejövők minden arcába,
nézd magad bennük, a port és agyagot,
amelyből megformálták egykor őket.
Vonulj el egy olyan álomba, melyben még nem jártál,
változz át, ahányszor csak lehet, büntetlenül,
aztán halj meg, változatos halálnemekkel,
nézd végig magad mindegyikben, szűnj meg, ez a büntetésed.
(Megjelentek az Alföld 2016/4. számában.)
Hozzászólások