Kutyaszem
Kutyaszemekkel ébredtem reggel. Kevésbé
láttam a színeket. A szivárvány hét sávja
helyett fakó árnyalatok tömbjei úsztak
át egymásba, mint akinek higanycsepp
csúszkál a szemgolyóján. A tükörben
látszott, mind a két szemem egy kutyáé.
Megörültem, mostantól hűségesen követlek,
akárhová mész. Nem számoltam azzal,
hogy a kutyatekintet irritáló. Hatalmas
terheket tettem arra, akire néztem. Mindenki
járását felhőként ülte meg a súly, enni
adni, simogatni, sétálni vinni, egyáltalán,
kezdeni kell velem valamit.
Balzsamecet
Balzsamecettel öntötték le
a szemét. Álmomban megértettem,
nem kínzás, a szem szomjúságára
volt keresztény sorsrím-válasz, egy
passzív megváltónak kijáró részvét-
gesztus, épp nem paródia. Mert
annyi mindent látni kell, lángoljon
hát szeméről az összegyűjtött
hekatomba. Aki óvó
fedéllel venné körbe a látás
szerelmesét, szemellenzőt sem átall
rakni rá – nyugtalanságát ecet mossa,
forró gerjedelmét balzsam
enyhíti. Akárkit kér, hogy
nézzen a szemébe, megváltása
forog kockán. És nem lehet
vigasz, hogy végül mindenki
megvakul.
(Megjelent az Alföld 2019/11-es számában.)
(Borítókép: Sabrinasfotos képe a Pixabay-en.)
Hozzászólások