Never Forget
Valaha a rapszövegek visszatérő panelje volt,
függetlenül attól, hogy amcsi gengszterek,
vagy magyar panelcsávók nyomták,
hogy én, én, én,
én nem felejtettem el, honnan jöttem,
és soha nem is fogom, persze, evidensen,
de arra nem gondoltak ezek a kemény MC-k,
hogy azért vannak pillanatok,
amikor az ember mégiscsak elfelejti, honnan jött,
elengedi magát, magabiztos lesz,
bizonyos időre, percekre, esetleg órákra,
ne adj’ Isten, napokra,
a hetekre, hónapokra, évekre talán túlzás,
de elfelejti, honnan jött,
és minden bejáratottnak, olajozottnak, szépnek és jónak tűnik.
Ezek a csávók és gangszták nem tudták,
hogy mindannyiunkban van egy beépített védelmi rendszer,
riasztó, nyelvi mechanizmus,
ami ilyenkor haladéktalanul bekapcsol,
pontosabban lekapcsol,
nehogy túlfeszültség keletkezzen,
nehogy túlzott elbizakodottságunk hübrisszé,
azaz gőggé váljék, és megsértsük az isteneket.
A tudatalattiban van egy biztosíték,
ami lebassza ezt a bizonyos elektromos szekrényt.
Amikor már baromi választékos vagy éppen
nyelvi, irodalmi, egyéb műveltségedet csillogtatod,
te jó ég: okos vagy,
nyilvánosan tündökölsz,
előadást tartasz, interjút adsz, egy podcastben magyarázol,
utalások, idegen szavak, szerzők nevei és művek címei,
sőt, idézetek kavalkádja között cikáznak a gondolataid,
és ezek haladéktalanul le is fordulnak nyelvi közlésekké,
na ekkor,
ebben a pillanatban már érzed,
hogy valami jön,
mikor betegen vagy másnaposan győzködöd magad,
hogy nem kell hányni, nem kell hányni, nem kell hányni,
de már érzed torkod kútjának alján a gyomorsav marását,
és egyszerre csak hirtelen
kiszökken a szádon
egy az miatt,
egy nem-e,
egy nákolás
vagy egy suksükölés.
Természetesen már a kimondás pillanatában tudod,
hogy itt most óriási nyelvi normaszegést követsz el,
hogy kurvára gáz vagy,
hogy most égsz, mint a Reichstag,
hogy egy gyökér vagy,
de teljesen tehetetlen is,
hiszen ez az állapot már megképződik agyadban
pár nanoszekdundummal a kimondás előtt,
és mégis elhagyja fogaid kerítését,
nem tudsz mit tenni ellene,
csak elfelhősödött homlokod mögül folytatod a mondókádat,
mintha mi sem történt volna,
közönséged, beszélgetőpartnered sem teszi szóvá,
mondhatni szeme sem rebben,
hiszen mindenki megértő és toleráns,
nagyvonalúan bólogatnak tovább,
vagy fagyott mosolyukkal néznek rád,
de már látják,
ki vagy te,
ki vagy te igazán,
visszavonhatatlanul tudják,
hogy honnan jöttél,
te is emlékszel már nagyon jól,
jegyezd hát ezt meg,
és ne is felejtsd el soha,
a bőrödbe kötött emlék lett ez is,
Megszégyenüléseid Könyvtárának többezer kötete közé helyezd el,
nyiss új polcot,
a közönséged, beszélgetőtársaid megjegyezték,
és van rá esély, hogy elfelejtik,
de te nem,
te többé már sohasem.
(Megjelent az Alföld 2023/12-es számában. A lapszám illusztrációi a 20 éves Első Magyar Szamártár gyűjteményi anyagából valók: a borítókép Somolyi Győző munkája.)
Hozzászólások