A szerelmes versek
A szerelmes versek mindig
idegesítettek.
Vagy nem is vers, ami nem
idegesít?
De akkor mért csak a szerelmes versek
mentek az agyamra?
Úgy kezdtem, hogy sosem fogok
szerelmes verset írni.
Talán sose voltam
szerelmes?
Voltam, de a vallomás is mindig
nehezemre esett.
Persze nem azt kell épp csinálni,
ami nehezen megy?
Talán. De sosem,
ami idegesít.
Ma már nem idegesít
annyi dolog.
A vallomás helyett
ma is hallgatok.
(A szavaknak
vagy érzéseknek
sosem szabad engednünk,
amíg nem ellenőriztük
egyiket a másikkal.
Amíg nem semlegesítettük
egyiket a másikkal.
Akkor meg már minek.)
El nem küldött levél
Én írok levelet neked,
szívesen mondanám, te állat!
Jó volna rád a vadászat –
véres szíved kell melegen,
hogy létezel, az már gyalázat.
És hogy miből lett elegem?
Kocsmai ajánlataidból,
pedig csak eladó vagyok
ott, amerre nem barangol-
nak hozzád hasonló nagyok.
Sajnos te mégis be-betértél,
hogy viszonylag olcsón vegyél jó bort,
fölényes szemmel végigmértél,
udvaroltál, de ez csak hóbort
volt, nagyképűsködő rutin,
éreztem a lebecsülésed,
kegyosztó voltál és tahó,
én se értem, miért is ébredt
bennem új életre a szó,
hogy szeretlek, és éppen téged,
nem vagy szép, nem lehetsz jó
ember, ahol a gyengeséget érzed,
hol este virrad, reggel alkonyul,
ahol annyi baj van, hogy több nem kell,
akarnokságod benyomul.
Berángattál a raktárba,
csupán te akartad, nem én.
Hogyan is kell így, gyorsan állva,
ha nincsen csók az elején,
a végén pénzt nyomsz a kezembe,
és kint már krákog egy vevő?
Belehalok a félelembe,
nem nyugtat meg semmi erő.
Szerencse, hogy nem lettem terhes,
bár nem vetettem volna el.
Ragaszkodni kezdtél a helyhez,
jöttél, mint aki megfigyel,
mint aki épp arra kíváncsi,
nem szórt-e el egy gyereket,
mint aki nem tudja kivárni,
az apaság milyen lehet.
Többet már nem közelítettél,
talán neked is meglepő volt,
ami köztünk történt, rejtély,
szűk, pokollal összeérő bolt.
De undok dolog a boldogság,
megaláztatás és fájdalom,
ki értheti meg ezt a tébolyt,
mikor hideg kezek fogdossák,
csakhogy ő mégis fölhevül –
hiába, s törvénytelenül.
Úgy döntöttem, inkább eljátszom
neked azt, hogy terhes vagyok.
Amit szeretnél, annak látszom,
az arcom fényes és ragyog.
Lassan már mindennap benéztél,
hasam szépen növekedett,
nem vetted észre, hogy benéztél
valami rohadt lényeget.
Szociális analfabéta
vagy, egy lelki zokni csupán,
ennek az a bizonyítéka,
hogy átvertelek, hapsikám.
A pólóm alá párnát tömtem,
azt játszottam, nem emlékszem
rád egyáltalán, s hogy mi volt,
az elveszett a messzeségben.
A pulton mindig pénzt feledtél,
mintha lehetne jobbik én
benned, aki rendesebb ennél,
és nem diktál, de kérve kér.
Mikor feleségül kértél,
jogosan kinevettelek,
benned nem lehet semmi érték,
és semmi lelkiismeret,
a környék is rettegve gyűlöl.
Nem kell a gyereknek apa.
az árnyékod is messze űzöm,
nem leszek a tiéd soha.
Te eltűntél, és én két éve,
játszom már, hogy terhes vagyok.
Még ne válaszolj a levélre,
tudod, milyen szándék ragyog
a visszatértemben, s a bosszú.
Legyél enyém, vagy senkié,
faljanak éhes angyalok,
méltasson jó, vagy inkább rossz szó,
átkot mondok, ami megüt:
hozzád megyek, így lesz hosszú,
viszállyal teli életünk.
Se veled, se nélküled
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad,
amíg ütöttél, megcsókoltalak,
képzeletben a nevedet is áldom,
eladtad utolsó kabátom,
nem maradt meg belőlem semmi sem,
test testtelen, lélek lélektelen,
megfúltam, ahogyan öleltél,
nem lehetek boldogabb ennél,
a „se veled, se nélküled”,
a józanság s az őrület,
a veszekedés, ami szexbe fordul,
a gyógyulás csak nyolc napon túl.
Beteg vagyok, és te az orvos,
a vizsgálattól felsikoltok,
bújok az ágy alá előled,
te minden érzésem megölted,
most érzéketlenségem is zavar,
te férfikéz, te férfikar.
Te női has, te női fej,
ha tudnám ki vagy, fél siker
lenne, és hogyha te is tudnád,
érthetőbb volna a valóság.
(Megjelent az Alföld 2024/2-es számában. A borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Árkossy István digitális grafikája.)
Hozzászólások