Ameddig csak elér a fény

Tóth Krisztina: Bálnadal Ahhoz képest, hogy milyen nagyformátumú költészetről van szó, meglepőnek tűnhet Tóth Krisztina lírai életművének nem túl nagy terjedelme. A válogatott és új verseket tartalmazó Porhó 2001-ben igencsak megrostálta a korábbi három kötet anyagát, és azután is csak három verseskönyv látott napvilágot a szerzőtől. A 2017 és 2020 között keletkezett verseket összegyűjtő Bálnadal…

Tovább
Árnyékba és fénybe vont alkalmak

Szijj Ferenc: Igazi nevek Szijj Ferenc félelmetesen jó költő. Ezt azért is érdemes leszögezni, mert új verseskötetéből nem feltétlenül derül ki. Pontosabban nem annyira az új kötetből derül ki – a korábbi verseskönyvek, az Agyag és kátrány (2014), a Kenyércédulák (2007) vagy a Kéregtorony (2001) jelentősebb művek. Hogy az Igazi nevek miért tűnik gyengébb kötetnek,…

Tovább
Egy helyben toporgás

Vannak olyan verseskötetek, amelyek bármennyire egységesként kínálkoznak is föl olvasóik számára, idővel egyre inkább a túlzsúfoltság és a széttartás benyomását keltik. Az ilyen könyvek azért okoznak csalódást, mert bár bennük rejlik egy karakteres, megkapó, figyelemre méltó versvilág, de szerzőjük és szerkesztőjük ér­zékelhetően képtelenek lemondani arról, hogy minél több költeményt beillesszenek a kötetbe, akár azon az…

Tovább
Délszaki fény

Induljunk ki abból, hogy Olaszország szép. Túl nagy kockázatot persze nem vállalunk a kijelentéssel ‒ annál nagyobb kockázatot vállal Halasi Zoltán verseskötete a cím­adással. Amelyről hamar kiderül, hogy csakis ironikusan érthető: hiszen a könyv lapjain olyan Olaszország tárul az olvasó elé, amely egyrészt kétségkívül szép, sőt, tündöklő, de legalább ennyire fenséges, vagy éppen kaotikus, vad,…

Tovább