Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
„Bojtár volt a nagyapám,Bojtár vagyok én is,Csak a botját hagyta rám,Gazdag vagyok mégis.”(magyar népdal, Szentegyházasfalu,Lajtha László gyűjtése, 1942) „Mikor mozdulok, ők ölelik egymást.Elszomorodom néha emiatt –ez az elmúlás. Ebből vagyok. »Meglásd,ha majd nem leszünk…« – megszólítanak.”(József Attila: A Dunánál) A Balaton csak egy tó, petyhüdt és szürke. A parton borostás bokorsor, apró, piros autót formázó…
Tovább
Fejezet egy életrajzból 1984 októberében először utaztam ösztöndíjasként külföldre, Prágába. Ösztöndíjasnak lenni kiváltságos dolog, én is annak éreztem, de erre nem figyelmeztettem minden percben magamat. Prágába azért – gondoltam – minden évben kijuthatok piros útlevéllel is a zsebpénzemen; olcsó a repülőjegy, kétezer-nyolcszáz forint, akárcsak bármelyik honfitársamnak, nekem is telik rá, hogy megigyak egy sört a…
Tovább
A vezetőségi irodán hallani sem akartak béremelésről. Theo idegesen kopogott a hosszú mutatóujjával az asztalon. Ők nem tehetnek arról, hogy ilyen kínos ügybe csöppentünk. A fizetetlen szabadnap még hagyján, ám pénzt ne követeljünk tőlük. Különben is, ezt már nem tudják úgy eltussolni, mint a kisebb balhékat. Ennek híre fog menni. Hacsak… Akkilesre nézett, majd elmosolyodott.…
Tovább
Anyuka suttogva beszél a telefonba, másik kezét a szája elé teszi, de így is hallani mindent. A gyerek széthányta a lakást, ez most pont jót tesz nekem. Nem kell segítség, köszi. Hacsak nem akarsz hányást takarítani. Vicceltem. Este, igen. Bedobja a mobilt a táskájába, megigazgatja a haját, a sorszámos táblára néz. A rendelőben csak nők…
Tovább
Két összeillő ember Az egyik olvasó azt szerette volna megkérdezni, hogy akkor ezt úgy kell érteni, az írónak akkor is jókedve van, amikor az írásaival elcseszi mások kedvét, de nem mert megszólalni, félt a nyilvános szerepléstől, mindig a férje szokta az ilyeneket csinálni, ügyvéd volt, neki lett kenyere a nyilvános megszólalás. Nem szólt, csak nézte…
Tovább
Fejezet egy életrajzból Amikor Anyám utolsó napjához visszatérek, a múló idő közelebb hozza a városi kórházat, közelebb, mint amikor az éjszakai lámpa fényében régi képeslapokat nézegetek, vagy föllapozom Barbarits Lajos híres könyvét, amelyet a két világháború között adtak ki Nagykanizsáról. A nyomok egészen a Rózsa utcáig érnek, a kórházi épületek képét és az utcákat körülötte…
Tovább
Rettegek attól, hogy a férjem elmegy három napra. Ő nem érti. Hát csak három nap. Három nap és három éjszaka, mondom. Majd napközben kipihened az éjszakát, javasolja, és húzza a cipőjét. Ingatom a fejemet, próbálok rosszallóan nézni, és úgy tenni, mint aki mindjárt felrobban. Ne bagatellizáld, mondom sértődötten. De mitől félsz, kérdezi. Az estétől, az…
Tovább
Erős voltam. Mondta az Öreg. Karja egészen lassan hanyatlott le, és csak egészen lassan tudta megemelni. Általában ez történt, elindult egy mozdulat, úgy tűnt, van benne lendület, vagy legalább olyan gyors lesz, mint bárkinél egy hétköznapi mozdulat, amikor valaki becsukja az ajtót, kiemeli a halat a folyóból, vagy csak felemeli a hamutálat, hogy a tartalmát…
Tovább
Vrbanja, Szarajevó* Ha megszakítja a nyarat az ősz ígéretét hordozó esőzés, amely már nem hasonlít sem a tavaszi záporokra, sem a nyári viharokra, a gomolygó melankóliában mindig arra gondolok, arra a hídra – ott mentem, a Skenderiján laktunk épp, a Tekija utcában, s útban az egyetemre a hídon vitt át az út –, azokra a…
Tovább
– Márta, Mária, Lázár és a fiam. Elválaszthatatlanok voltak ők négyen. Csak a gyerekek tudnak ilyen hibátlan barátságokat kötni, érdek, számítás nélkül. Márta magával ragadó volt, vicces, jókedvű, sokszor harsány, hihetetlen munkabírással. – Néha könyörtelen. – Talán néha könyörtelen is. Bár ez túl erős szó. Mindenesetre szeretett utasítgatni. Ezt csináld, azt csináld, ha kellett, az…
Tovább
Anyám nővére Drezda bombázásakor és utána A drezdai légiriadók alatt, bár őket nem érintette, nagyon csendben voltak: óvatosság volt ez, félelem, részvét, vagy talán maga a megelőlegezett gyász. Később aztán azonnal úrrá lett rajta a rettegés, ha hajnalban hirtelen megszólalt a férje ébresztőórája, felberregett a kertjükben a motoros fűrész, megdördült az ég, döngve becsapódott egy…
Tovább
Félkörben álltunk, szemben a hozzátartozóinkkal. Mintha egy színházi előadás lett volna egy rémálomban. Egyetlen arcra sem emlékszem. Az emlékeim egy részéhez nem tudok hozzáférni. Mintha kiradírozták volna belőlem. Mások emlékeznek, én nem, a múlt létezésére alig van bizonyítékom. Amikor emlékezni próbálok, olyan, mintha kinyitnám a szemem a víz alatt. De nem a tengerben, hanem a…
Tovább
Leletmentés a nyolcvanas évekből Sneff szemhéján átsütött a hajnali nap, kicsi villódzó fényekre ébredt, fölpillantott a mennyezetre, ahová a zsalugáter rései keskeny sávokat vetítettek. A fény húrjaira ébredni! Nincs ennél szebb dolog a világon. Mozdulatlan maradt. A sávokat nézte. Megszámolta őket. Egy, kettő, három, négy. 33 évem sávokban előttem. Játszott a gondolattal. Vajon a legszélesebb…
Tovább
Se éhes, se szomjas, se fáradt, se boldog Hétfő reggel hét után tíz perccel indul a kecskeméti busz Kiskunhalasról, nyolc óra ötre ér a jakabszállási Nádas Vendéglő melletti megállóba. Dénes már vagy negyedórája fagyoskodott a mínusz három fokban. Egész testében remegett, kóválygott a feje, émelygett a gyomra, szemét elvakította a ragyogó, fehér hó. Kétpercenként újra…
Tovább
Zsidó bácsinak találtak valamit a fejében. Csak állt a térkép előtt, szótlanul, és a távolba meredt, talán lágyan remegő hangával borított réteket látott maga előtt, amelyeket emberi hang sosem borzolt, vagy otromba elégedettséggel terpeszkedő, világűrsötét tengerfelszínt, amelynek nincs semmilyen üzenete. Az arca sápadt és kifejezéstelen maradt, mint egy idióta szerzetesnek, aki addig ingerli a köré gyűlt köznépet, amíg egy…
Tovább
Az álrendőr Ahogy Igaz Gerő visszafelé gyalogolt a Kossuth Lajos sugárúton, két Szent Vince rendi apácát pillantott meg az út túloldalán. A két − ahogy a nép nevezte őket − szürke nénike lehajtott fejjel igyekezett a kórház irányába. Az előző század közepe óta a Szent Vince rendi apácák ápolták a betegeket a szegedi közkórházban, amely…
Tovább
Uram Jézus, irgalmazz, bínből münket kimentsél, Zsoffa néném imakönyve mindig a párnám alatt, nehezen olvasom, de mindig csak egy kicsit kell, mondta Zsoffa néném, mint a mézből, csak egy kiskanállal, a mi Urunk ídessíge mint a lépesméz, szájamban forgatom, nyelvemen olvadozik, tényleg olyan, mint a gumicukor, mint a savanyúcukor, amit behoz nekem a Zsoffa néném,…
Tovább
Miért akkor haltak meg? Éppen akkor adódott rá alkalom, vagy én kellettem hozzá? Miért én? Saul helyére kellett új király, vagy előlem takarították el a régit? Mi volt a tervetek? Kiknek a terve? Volt terv? Vagy csak azt akartátok, hogy úgy tűnjön, mintha lenne? Ha nincs, kell, hogy legyen? Kinek kell? Saul nem volt jó…
Tovább
Csont Volt egy vékony, magas lány a faluban, az osztálytársunk lett két évre, többször lebukott, és végül minket is elhagyott. Máig nem emlékszem, mikor és hogy tűnt el, semmi konkrétum nem maradt meg. Mert amikor ez történt, elvesztettem az érzékelésemet. Heteken át csak bóklásztam, kiléptem az időből. Jártam az öblöt, a nádast, és dobáltam a…
Tovább
A térképről nem lehet lemenni, regényrész 153 a nagyváradi Securitate pincéjében kötöttünk ki, a Barátok utcája és a Fő utca sarkán, amikor leszálltunk a teherautóról, katonák álltak sorfalat nekünk a bejáratig, mi meg lehurcolkodtunk a szűk lépcsőn, a pincében Anyánk várt ránk Ferenc elsőszülött testvérünkkel, ezek a mi szekusaink már induláskor leadhatták a drótot, hogy…
Tovább
(Táto izba sa nedá zjesť) A szüleim beírattak a rajzszakkörbe. Ülök a szakkörön, rágom a ceruzám végét, mintha a szobám lenne, a fülesemben szól a metál. Kértem Silviát, hogy jöjjön ő is, de nem akart. Ülök a teremben, nem ismerek senkit, ha kiveszem a fülest, csak a ceruzák kapirgáló hangját hallani, meg az óra ketyegését…
Tovább
(Tvoja izba) Ütemezni Endre szobájából átköltözöl a nappaliba. A döntés hátterében az áll, hogy mégis a nappaliban dolgozz, és amikor átviszel néhány dolgot, akkor eszedbe jut, hogy ott maradj. Nem viszel át mindent, nincs kedved; állsz a szobában, nézed a bútorokat és a tárgyakat, és azon töprengsz, hogy mit tartasz másodlagosnak az életedben, mi nélkül…
Tovább
„A költőnek az volt a szándéka, hogy még hat regényt ír, amelybenkifejthette volna nézeteit a fizikáról, a polgári életről, a háborúról, a történelemről,a politikáról és a szerelemről, ahogyan az Ofterdingenben a költészetről tette.”(Ludwig Tieck kiegészítése Novalis Heinrich von Ofterdingen című regényéhez)„Tomorrow, and tomorrow, and tomorrow”(Shakespeare: Macbeth) (Fizika. 1995) Öreg kulcs. Annyira régi, hogy fogalmad sincs,…
Tovább