Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Alföld folyóirat - Simon Márton versei
87669
post-template-default,single,single-post,postid-87669,single-format-standard,ajax_fade,page_not_loaded

Simon Márton versei

Eső

Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Az a fajta, akinek
a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél
valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden,
aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid
és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő.
Különösebb érdeklődés nélkül figyel.

Néhány emelettel a horizont fölött állsz az erkélyen,
mint egy szabadkézzel húzott, függőleges vonal egy darab
üres papíron. Hideg, jól eső reggeli szél. Üzenetet írsz.
Fél pohár, remegő hipó bennem a lélek.

A madarak azt mondják, baj van a hozzáállásommal:
ha igazán akarnék, már rég eltévedhettem volna.
A madarak azt mondják, felhívjuk figyelmét, hogy megnövekedett a
várakozási idő. Hívása fontos számunkra. Türelmét kérjük.

Lelököd a poharat. Ahogy földet ér, megkondul egy harang.

A csapadék a levegőben lévő pára egyik megjelenési formája,
vagyis annak kiválásából származó folyékony, illetve szilárd
halmazállapotban a földre jutó… Segítsen már, nem érti?
Éjszakák hullanak a szájából, ömlenek, ez borzalmas,
maga ezt elképzelni se tudja, az Isten szerelmére, csináljon valamit!

Ha az evezőtollak levágására nem áll rendelkezésünkre
alkalmas eszköz, megoldás lehet kövekkel etetni a hattyút,
hogy ne szálljon el többé.

A kávézóban a szomszéd asztalnál valaki a laptopján
éppen GIF-et csinál egy videóból. Egy férfi leugrik egy szikláról.
Nem lehet tudni, egy filmből van-e, vagy valódi.
Régóta szöszöl vele. A férfi a képernyőn századszor is leugrik, meghal,
aztán kattintásra újra ott áll fenn. Valami még mindig nem volt jó.

Borotvapengékkel szórtam tele az etetőt.
A rossz mondataim voltak igazak. Te a jókat hitted el.
Az utolsó fát is kivágtam, nem tévedhetek el többé.
Mától az elütött vadak csöndjével fűtünk.

 

Van

Van ez, hogy állunk a temető kerítésének
két oldalán, és mintha csak egy röplabdával adogatnánk,
passzolgatjuk egymásnak a halálodat. És akkor hozok
egy fejszét, hogy kivágjam a fát, ami a temető bejárata elé
nőtt, hogy ki tudj jönni, és te azt mondod, ne butáskodj,
kisfiam. Pedig a vállamig sem érsz.

Szóval befoglaltad az álmaim. Szerintem ezeket a szövegeket is
kissé egyhangúvá teszed, már a tematika szempontjából.
Viszont ez lett az egyetlen hely, ahol még szóba állhatok veled,
ez maradt, semmi más – persze ha nem számítjuk,
amikor esténként, a boltból hazafelé menet, gabonapelyhet,
tejet cipelve, reflexből elkezdek beszélni hozzád. Ez a kettő.
Vacsorára is reggelit eszem. Ehhez mit szólsz?

Azt sem tudom, mi ez. Foglalkoztatni persze foglalkoztat,
csak érdekelni nem annyira érdekel. Úgy értem: hadd
egyszerűsítsem személyes névmásokig a bénító, torokszorító,
megemészthetetlen, satöbbi, hadd beszéljek. Hadd halásszak ki
a hideg, zavaros tükörből néhány primer közlést.

Sár lettél. Tele van veled a szám.

Van ez a dolog, hogy 11 évesen megfordul a fejünkben,
lehetnénk akár öngyilkosok a maradék gyógyszereiddel
(sok gyógyszer maradt utánad), de már akkor is van annyi eszünk,
hogy tudjuk, ez ahhoz nem elég. Szóval, ami ahhoz nem volt elég,
hogy téged életben tartson, az nem lehet elég, hogy minket
megöljön. Ezt most praktikus okokból nem állítjuk párhuzamba
az ún. szeretettel.

Okos gyereknek lenni a legrosszabb.

De le lehetne ezt egyszerűsíteni. A tejcsarnokban édeskés, jellegzetes
szag terjeng, a fal sárga, a pucér villanykörte koszos. Légypapír.
A tejet 3000 literes acélkádakban keringetik, keverik, forgatják.
Sok évvel később látsz ilyen kádakat messze onnan, egy tengerparti
raktár hátuljában. Kék műanyagból, de a rendszer ugyanaz.
Ezekben rákokat tenyésztenek.

Innentől folytasd te, a te sírásod jobb.

Bármeddig folytathatnám.

(Megjelentek az Alföld 2018/3. számában.)

Borítókép/cover: MaxPixel.

Simon Márton

szerző: Simon Márton
honlap e-mail
Simon Márton 1984-ben született Kalocsán, költő, slammer. A Mozgó Világ nívódíjasa volt 2004-ben, első kötete a Dalok a magasföldszintről (2010), második kötete 2013-ban Polaroidok címmel jelent meg. Jelenleg Budapesten él.

In Internet Explorer versions up to 8, things inside the canvas are inaccessible!

Archív bejegyzések