Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
Vers, pályázatra Petőfi elvileg S ugyan igaz még, hogy ha valamit,hát pályázatra írni nem tudtamsoha,próbáltam volt hányszor hiába, hiába,megfeszülvén, éjszakákon át szitkozódva,gyűrve hány papírt,hosszan átkozván jóelőre Eget s Földet, s mind a boldogtalan teremtményeket,kiknek e vershezvalamily okból majd bármi köze leend, szívemben jól tudván,hogy a Jóisten maga esküdött össze ellenem ádázmentőszirénákkal,telefonokkal,macskanyávogással,hideg- s melegfronttal,s más…
Tovább
Citromelégia A bezártságot ünneplendő későn kelsz,ennyivel kevesebb a tehetetlenség.Megeteted az arcot, ami a fuldoklásakváriumában lakik. Adsz neki kávét.Alufólia gyűrődései csillámlanak.Minden kezdet. Az átváltozás valódi fájdalma,hogy ugyanaz maradsz.A szégyen kategóriái, katedrái, katedrálisai.Az utcára kilépni: ahogyan az iszonyú.Aztán ahogy az iszonyú is érdektelen lesz,a változás, ahogyan változik. Egy zsánerjelenet hátterébenvalaki a magasba emelve tart egy követ.Te mélyen…
Tovább
Eső Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Az a fajta, akinek a szemébe lóg a haja, miközben lefojtott hangon elmesél valami iszonyút az életéről, aztán ugyanilyen halkan nevet a vicceiden, aki egyetlen találkozás után is évekig tudja kísérteni az elkésett mondataid és reggeli merevedéseid. Csontos arcú, szomorú nő az erdő. Különösebb érdeklődés nélkül figyel. Néhány…
Tovább