Hibás téglák
Sokáig nem tűntek fel a hibás téglák
a sírokon. Rosszul égtek ki, távolról
olyanok voltak, mint az ásványok.
Néhány zöldes árnyalatú lett,
de voltak lilák is. A nap úgy csillogott
rajtuk, mint az eozinos házakon,
ahol a gazdagok élnek.
A Szent Mihály temetőben a szegények
hibás téglákkal rakták körbe a sírokat.
A hibában keresték a rendszert, mikor
a tarka téglákat a hantokra helyezték.
Van, aki a sír négy sarkába tette
a legszebb, vulkáni hatású tégláit,
mások a kereszt mellé pakolták
az amorf darabokat.
A házak építéséhez csak szabványos
téglákat használtak, viszont a sírokon
a sérült darabok úgy kapcsolódtak össze,
mintha értelmet nyert volna a hiba.
A jövő megszerzése
Holger Pedersen, a nyugdíjas dán csillagász,
a Niels Bohr Intézet konyhájában ült, amikor
meglátta az ég addig ismeretlen árnyait.
Nem a távcsövébe nézett, hanem poros
üveglapokat tanulmányozott.
Éveken át bámulta az éjszakát, nézte a sovány
talajon növő fákat, nézte a csillagokat
a kövér égen, hogy idejében megérezze
a veszély hűvös szelét, de nem látott semmit.
Ahogy a teáját szürcsölte, egy fiókban
üveglapokra nyomott képeket talált, amin
napfogyatkozást, üstökösöket és csillagképeket
látott. Az 1896-os fotólemezek Østervold-
teleszkóppal készültek a Koppenhágai
Egyetem csillagvizsgálójában.
Ahogy a némán, otthonosan sötétlő égitesteket
fürkészte, feltűnt neki az égi tájak nyugtalansága
és a Hold egyre tompább fénye. Azt gondolta,
hogy olyan, mint egy öreg szálloda tükre,
ami attól mosódott el, hogy túl sok arc bámult bele.
(Megjelentek az Alföld 2019. januári számában.)
Borítókép forrása/source of cover: Goodfreephotos
Hozzászólások