Irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat
„Saját árnyékom ugrom át” – írta az Európa szellemi égtájain otthonosan mozgó Térey János Nagypénteki beszéd című versében. Nagy utat tett meg, míg saját árnyékát átugorva innen, a Kétmalom utcai szülői házból, a sztálingrádi hómezőket érintve eljutott az izlandi vulkán koromfekete árnyékáig, majd az annál is feketébb 2019-es évig. Érdekes, hogy bár mindketten éltünk Debrecenben,…
Tovább
Az ébresztőóra Nem tudod úgy lefesteni a régi házfalát, hogy ne üssenek át a hengerekmintái. Öregszel, lassan egyformáklesznek a nyarak, és kikerülnek az időfennhatósága alól, az árnyékokmegnyúlnak, bekúsznak régi szobádba. Minden festés után másik teretkaptál vissza. A festés tüntette ela feledésre ítélt emlékeket.Egymáson futnak a hengermintái, akár a DNS kettős csavarja. A szobában nincsenek évszakok,sem…
Tovább
A tenger Örülni olyan, mint amikor besüt a nap,mégis felkapcsolva hagyod a villanyt.Egy régi fotót nézel, családi ebéd – az eszcájgon most élesebb a fény.Feltűnik egy tekintet is, ami képeskisimítani a tengert, de nem bír ela gyűrött asztalterítővel. Örülni olyan, mint nyugtázni a kertenátvonuló rovarok forgalmát. Felismernia fát az erdődben, amely elsőkéntküzdötte fel magát a…
Tovább
Hibás téglák Sokáig nem tűntek fel a hibás téglák a sírokon. Rosszul égtek ki, távolról olyanok voltak, mint az ásványok. Néhány zöldes árnyalatú lett, de voltak lilák is. A nap úgy csillogott rajtuk, mint az eozinos házakon, ahol a gazdagok élnek. A Szent Mihály temetőben a szegények hibás téglákkal rakták körbe a sírokat. A hibában…
Tovább