A tenger
Örülni olyan, mint amikor besüt a nap,
mégis felkapcsolva hagyod a villanyt.
Egy régi fotót nézel, családi ebéd –
az eszcájgon most élesebb a fény.
Feltűnik egy tekintet is, ami képes
kisimítani a tengert, de nem bír el
a gyűrött asztalterítővel.
Örülni olyan, mint nyugtázni a kerten
átvonuló rovarok forgalmát. Felismerni
a fát az erdődben, amely elsőként
küzdötte fel magát a talajból, hogy
aztán a kezdet legyen
a megsokszorozott fényben.
Olyan vagy, mint aki kinövi a gyászt,
és épp nyúlna valami cél felé, de akkor
rájön: minden helyrehozhatatlan, és
már csak az önfeláldozás segíthet.
Körülvesz a gyomok növényi dühe.
Örülni olyan, mint felismerni a tengert
a kád vizében. Dédelgetni egy kis
örömöt, amiről tudod: nem nő fel soha,
mégis örülni. Örülni annak, hogy egy-
valamire megtanítottak. Hogy óvatosan
azzal a tengerrel. Nincs az a tiszta
víz, amibe ne lehetne belefulladni.
(Megjelent az Alföld 2022/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Toró József munkája.)
Hozzászólások