Ezek a furcsa kockák
Variációk Aczél Géza-verskockákra
Ezek a furcsa kockák, a bedobozolható létezés,
az örökös küzdelem a kockacukrokba csempészhető
édességdózissal a keserűség ellen. Instant leveskockák,
a forróvíz permanens hiánya. A költő az ízek
költöztetési szolgáltatója. Persze, geometriailag
ezek legfeljebb „csak” négyzetek, téglalapok, négyszögek,
bár az egyik oldaluk még így is reménytelenül cakkos.
Ha viszont a kockás füzetből indulunk ki, akkor térképzetek
nélkül is sokkal közelebb kerülünk az írás mértékegységeihez.
A keresetlenség lexikonában a címszavak váratlansága.
A csomagolás alatti csomagolás csomagolása,
a kikapart recept fölé írt receptbe átszivárgó történelmi íz.
A vegetatív szisztéma megértése az örök kockásodás felé tart:
a bukolika tetves, körömfájós báránykái
hexameterkarámok közt áznak a kulturális savas esőben.
A szó viszontlátásának esélyeit latolgató szöveg
avantgárd tengelyferdülésében máshogy tükröződik
egy ilyen közlés is. A mitológia köbmétereibe pakolt betűkre
bízott íz transzfere. Amíg ezt a szöveget írom, Nino Rota Firenzei
szalmakalap című operája szól: csupa tisztelet és fintor,
ebben is esni kezd az eső, parádésan bomlik ki a zenei
zivatar, nincs túlkomponálva, mégis elfogadhatatlanul
harmonikus, a tátott száj, a hullámzó mellkas
vérellátása, a hangszálak hangellátása zavartalan,
akárcsak a kottavonalaké, a vízcseppek megfelelő
víztartalmát az aszfalt melege folyamatosan igazolja vissza.
A jelentés trópusi esőként zuhog az apára,
a kicsi nem ért semmit, még az ölelések foglya.
Az eső eleredése mindig poén, benne
van a vegetáció és a vegetálás esélye:
a fű-fa életéből kivonható víz maga a létezés.
És mi lehet a poéta dolga várt vízben, nem várt esőben?
A szavak ölelésének kicsi kis foglyát apaként
nevelgetni, terelgetni a biológiai börtön
ablakából látszó, végtelenbe vesző fénysugár felé.
(Megjelent az Alföld 2022/3-as számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Toró József munkája.)
Hozzászólások