Olaj a vízen
Vízen az olajszennyeződés, úgy emlékszem
rád, nem tengerből merítem, a csapból
se az folyik. De olajfoltos az emlékem
mégis, mint tekintetedben az alkohol
kenőzsírja, hogy amire nézel, az máshol
van, nem ott. Amire most nézel, az
hol van? Talán nem élsz. Két
és fél éve nem tudni rólad. A bűzszalag,
ami körbe vett, mikor legutóbb családod
személyes papírjait tömködted a park köztéri
szemeteseibe, megszállottan, mint aki felsőbb
parancsot teljesít, nem köt össze veled,
se senkivel. A magára hagyott, életképtelen,
gazdag alkoholistát megtalálja a lakásmaffia,
s amíg elszedi ingatlanjait, rabszolgaként
dolgoztatja, hogy aztán valahol, szeméttelep
szélén ejtse ki az időből. Önszántából jut
ide. Úgysem keresik. Nem kereslek én sem. Csak
talállak. Nyolc éves korodban az őszről
beszéltél. Komolyan, közhelyesen. Úgy mélyítetted
a hangod, mint a zenekar alsó regisztereit később;
stilizált aleatóriád minden beszélgetésbe
agressziót vitt. Mint aki ínyencként
fölháborodik. Pufogott belőled a sok
közhely, a szavakhoz sosem volt közöd. Az
időt már gyerekként belaktad velem, a
járás avaron, sáron, kövön, akár a vízen,
séta volt, szakrális, engesztelő szólam
azért, hogy nem éled. Zenédben mégis
élt, aminek hiánya parázslott benned,
az idegosztályon is, mikor utoljára
látogattalak, erről beszéltél, a parázsló tűz zenei
aleatóriáját írtad meg fejben. Lelkesedtem,
mintha ministrálnék, de nem tudom, mihez. Mint
az olajfolt a vízen, személyes történethiányod
családon belüli környezetszennyezés, több
generáció frusztrált dühe, képmutatása
buktatott alá a világba, alvilágod
felülbírálja az életem. Volt érzéked
az időhöz – ahogy most is van eltűnni. Csak
mi vagyunk érzéketlenek. Önszántadból
nem vagy itt. Szánunk. Részvétünk
folyékony, oldhatatlan. Olaj a vízen.
(Megjelent az Alföld 2017/1. számában.)
Borítókép: James Bowe: Oil on Water
Hozzászólások