Michel Foucault Varsóban
Hol a kezed?, add a kezed!, a kezed!,
húzd végig a péniszemen!, még merev,
egy halott merev tárgy,
add a kezed és fogd meg a farkam,
a mutatóujjad dugd erőteljesen végbelembe,
ez az egyetlen testrész, amely ép belőlem,
az a tér, amelyet körülölel a simaizom,
az egyetlen egészséges testrészem,
és forradalmi!,
add csak a kezed!, ezt meg kell érintened!
és látni akarom a nyelved is!,
öleld végig az utakat, házakat,
öleld a fákat, bokrokat,
öleld a szekrényeim és szobáim tetejét,
öleld, egy sem idősebb tizennégy évesnél,
mind a tiéd,
gyere, nyalj bele a levegőbe!
eljössz értem, ugye?, kedves francia úr,
eljön értem, megszólít a parkban, ugye?,
gyere el a parkjaimba,
másfél méternyi komposzt felett épült,
törmelékből, szivárgó, puha emberi testből
és vérből gyúrtam,
hatszáz éves tégla törmelékéből építettem,
szétlőtt arcokat kevertem hozzá,
érintsd meg!
faragott reneszánsz kapubejárat porából építettem,
csonttá soványodott gyerektesteket kevertem hozzá,
kóstold meg,
tizennégy éves gyereklány vagyok, tiéd,
tizennégy éves gyerekfiú, tiéd mindenem,
kedves francia úr,
harapj bele a levegőbe,
öleld hamvas, fiatal testemet,
hullákat építettem a bőröm alá,
üszkös port építettem a húsomba,
nyalj végig,
gyere, ülj mellém, és hívj meg egy vodkára, kávéra
az Ismeretlen Katona öröklángjánál,
csúsztass diszkréten egy levelet a zsebembe,
még mindig nincs városom,
még mindig nincs testem,
de alapvető szükségleteim léteznek,
egy hullának is vannak szükségletei, tudod,
vigyél el egy körre,
markold meg, a combomon, az Alhambrában,
simogasd a combomon a Roxanában,
húzd végig a combomon a Dianában,
legyél buzi a kedvemért,
kedves francia,
ebben a halott városban,
ebben a szürke és szomorú
tizennégy éves városban,
hagyj fel a sorozatos öngyilkossági kísérletekkel,
nézd a Palac hófehér csúcsán a szemet,
vágyakozó és akaratos,
minden oldalról látja a bőrödön
felgyűrődő lelket,
édes francia úr,
te csatornalétől bűzlő szabadságharcos,
te hétről hétre rituálisan feldarabolt zsidó,
te hétszázezer holttest,
te elveszített kar,
a szív és a vese levegője,
mutass nekem egy Foucault-t!
(Megjelent az Alföld 2017. decemberi számában.)
Nemes Z. Márió kritikája Németh Zoltán Állati férj című könyvéről itt olvasható.
Borítókép: Paul Loboda portréja Michel Foucault-ról (Wikimedia Commons).
Hozzászólások