Kürti László versei

diogenész és az idea

a délelőtti fájdalom
oszlik, akár a dög.
szűk utca népe hallgatag,
egy koldus felröhög.
bűzlő tetem, mint napsütés,
csordul a sárga genny.
rozsdát szitál a bűntudat
a bádoglelkeden.

a vásárcsarnok oldalán
kis patkány ténfereg,
kongó szerdai délelőtt,
megduzzadt kék erek.
koldusod ősz, zsíros haját
magadban áztatod.
rongyai közt melengeti
az esti húgyszagot.

míg átgázolsz a nyers kövön,
nincs benned irgalom.
cipődnek sarka visszhangzik,
hogy: élni csak nagyon!
szerelmes régi látomás,
oszlik, akár a dög.
az utca koldus, rád nevet,
s a lábfejedre köp.

 

valamit az evolúcióról

azt kérte a feleségem, inkább verjem meg,
de ne törjem össze a széket, szemeteskukát.
ne vágjak földhöz teafőzőt, sem a kínai
porcelánt, ha nem bírom feszültségét
az életünk elkerülhetetlen játszmáinak,
őt üssem. meglepett ez a mondat, azt hittem
színtiszta gazdasági belátás, tárgyszeretet,
anyagi ragaszkodás mondatta ezt vele, de nem.
testi kapcsolatunk múlhatatlan vágya igazgatja
még ma is, és bántja személytelenített
indulatom.
pedig én mindig is a személyességre
törekedtem. alanyi költő, makulátlan
ösztönösséggel.
azóta bámulom a behorpadt, törött
életünket, teafőzők, porcelán levesestálak
tűhegyes szilánkjainak bosszúálló
mozdulatlanságában.

*

ahogyan születtem, mezítláb, pucér
lélekkel várom, hogy valakinek fontos
legyek végre. kék-zöld foltok, felrepedt
szemöldök, száj, tépett haj, karmolások
után a szivárgó vér, átáztathatná huszonegy
évünk legőszintébb vallomásait.

létezik-e valódi szeretet, ha soha fel nem
pofozom, meg nem ütöm vagy tépem a haját,
ahogyan annyi szerelemből kilátni, kihallani
ilyesmi lelket is átrendező vallomásokat?

*

a rendszeresen vert nők, tudományos
kutatások szerint, nagyobb arányban
szülnek fiút, mint a szelíd életben élő birtokok.

a családoknak szent és láthatatlan törvényei,
elköteleződései vannak összetört bútorokkal,
szívekkel és asszonyokkal.

éjjelente szorongva alszunk hárman a gyerekágyon,
hármas ölelkezésben a tegnapelőtt hatévessé lett,
egyébként töretlenségre nevelt leánygyermekünkkel.

(Megjelentek az Alföld 2018/3. számában.)

Borító: Jean-Léon Gérôme festménye Diogenészről (1860) (Wikipedia)

Hozzászólások