Többé nem
Leginkább a tűnődő szavakat szerette anyanyelvében.
Úgy indultam, hogy legyen időm eltévedni – olvastad
a madárles lépcsőjén. Vajon nem az téved el, aki
mindegyre a megszokott útvonalat választja?
Mire hármat tekertem a pedálon, fejemben elkészült
a levél, de akinek küldeném, már életén túl folytatja
naplóját.
Milyen sorsra van ítélve, aki a Nevetlen nevű faluban
születik?
Arca elé tartotta az esernyőt, hogy a férfiak kíváncsi
tekintetének nyilvánvaló legyen: ő maga a talány.
Mint amikor dörög, villámlik, mégis elmarad a zápor.
Ha elvesztegetted, többé nem nyitható a történet, hiába
rejtegetnél pótkulcsokat.
Időről időre
Ha egymás mellé lehetne függeszteni, milyen
pulóvereket hordott gyerekkora óta, láthatnánk életrajzát.
Úgy mentem ki az állomásra, hogy még nem tudtam,
hova is veszek jegyet.
Az átvirrasztott éjszakára gondolt, a gyülekezők neszére,
addig még nem hallotta, miként röfögnek a sünök.
Hihetetlen, hogy egy másik kontinensen bicikliztél,
a mocsáron át, az óceán felé. Csak a gyerekkor folyója
valóságos.
Mint aki a világ idején kívül, saját tempójában baktat
a hegyen, rejtelmes völgy fölé ér, s úgy néz szemébe
egy tó, akárha minden reggelen.
Eszemben sincs lemondani arról, hogy valakivel majd
naphosszat nézzük a piros fejű tengelic hullámos,
csapongó röptét.
Ezúttal nem téveszted el a peront, évekig bolyongtál,
de most saját életedbe érkezel, kiegészülnek időről időre
félbehagyott mondataid.
(Megjelentek az Alföld 2018/4. számában.)
Borítókép/Cover: Pixabay
Hozzászólások