A tenger virágai
Rogi Wieg emlékére
Ezt a vidéket egykor tenger borította,
de amikor újra víz árasztja el,
már elhangzott a végső harsonaszó,
kiürült az utolsó kehely,
nem született új Noé, nem épített bárkát.
Nézd a padlás ablakából inkább
a repce- és kukoricaföldeket,
a hullámzó sárga égen a vörös napot,
a napraforgók melletti pipacsos rétet,
szívd ki a pitypangból a kutyatejet,
dörzsöld bele vérző szívedbe.
Verseidben burjánzanak a virágok,
bimbóznak, kinyílnak, virulnak,
mélyen magukba szívják a nap sugarait,
és virágzanak a sebek és fekélyek is,
a fertőzések vérhenyes kiütései,
szétlőtt állatok bundáján a vér:
Blake tigrise megnyúzva, kiterítve
fekszik egy kandalló előtt: ez a te tested.
Te vagy a rosszul felújított antik óra,
amely folyamatosan ketyeg, halkan,
mégis süketítően számolod vissza a halál pillanatát.
Testedben a gyógyszerek úgy keringenek,
mint a Föld tengereiben és folyóiban
a halak, delfinek és piócák, szétárad
benned a kémia, mint egy gyerek kanaláról
a tengerbe csöpögtetett kakaó.
Egyetlen injekcióban adják be neked a halált.
Szavaidat egyetemisták bontogatják,
mint bimbó a szirmait, keresik magvait.
Ha majd visszahúzódnak a tengerek,
a sziklák helyett szavak bújnak elő.
Az emberekből csak a betűk maradnak meg.
Csak az írás marad meg az időn túl.
Halálod metaforája vagy.
(Megjelent az Alföld 2019/10-es számában.)
(Borítókép: pixnio.com)
Hozzászólások