Egy kifőzdés titkos élete

Jan van den Boomen: Istenítélet

Az Istenítélet nem egy szokványos M.A.G.U.S-regény, hiszen a 408. oldalig csupán két pofon csattan el, nincsenek hosszú harci jelenetek, nem ölnek meg minden oldalon egy tucat embert. Történik persze gyilkosság: Peluka Hamrayt, a helyi egyetem idős oktatóját belülről zárt ajtók mögött gyilkolják meg – ennek a rejtélyes esetnek a körülményeit akarja kinyomozni a regény főhőse, Pamar Olon, aki nem rendőr, nem magánnyomozó, csupán egy szerény körülmények között élő szakács, aki szereti a feladványokat, így titokban nyomozásba kezd. Jan van den Boomen, azaz Gáspár Péter új regénye azért is rendhagyó, mert ezúttal nem Ynev legsötétebb tartományaiba kalauzol el minket, ahogy korábban tette Toron-tematikájú írásaival, hanem az elképzelt kontinens magaskultúrújának fellegvárába, a Lar-dor nevű tó partján fekvő egyetemvárosba, Syenasba. Ezúttal nem veszélyes kihívásokra éhes kalandozók, hanem kisemberek a regény szereplői. Megtudhatjuk, hogy miként élik mindennapjaikat Ynev lakói, hogyan tanulnak, miként tisztelik isteneiket, milyen ünnepeket tartanak, sőt arról is bővebben értesülünk, hogy mit esznek, hiszen a regény függelékében a kifőzdében dolgozó főhős receptjeiből kapunk válogatást.

Jan van den Boomen

A történet színhelyéül szolgáló Ynev a M.A.G.U.S-regények fiktív kontinense, amelynek alapjait az 1990-ben megjelent Wayne Chapman-regény (Gáspár András és Novák Csanád írói álneve), A halál havában fektette le. A kilencvenes évek során a szóban forgó fantasy-világ egy szerepjátékot, majd pedig egy gyűjtögetős kártyajátékot is életre hívott. Az Istenítélet ennek a világnak a kulturális központját, Pyarront dolgozza ki részletesen. A korpusz egyik fő jellemzője, hogy az egyes regények, novellák által nyitva hagyott kérdéseket, kifejtetlen történeteket más szerzők fejtik ki részletesen. Például a Dale Avery (Nyulászi Zsolt) A renegát című regénye által színre vitt úgynevezett Manifesztációs háború több novelláskötetet is ihletett (Vihar az Ibara felett, Delta Vision, 2009; A kos és a kobra éve, Delta Vision, 2012).

A regény a fülszöveg szerint krimi, persze – ahogy Gáspár Péter fogalmaz a Körtvélyes Ákos által készített, a Találkozzunk Torozonnál névre elkeresztelt Youtube-csatornán megtekinthető interjúban – kihívást jelent a műfaj egy olyan világban, ahol létező gyakorlat a gondolatolvasás. Eszköztárát tekintve az Istenítélet nem áll messze a klasszikus krimitől, hiszen a jó detektív nyomokat gyűjtve eljut a rejtély megfejtéséig, azaz megtalálja a gonosz gyilkost. Esetünkben azonban a meggyilkolt személyről kiderül, hogy még közvetlen kollégái is fellélegeztek a halálakor, hiszen az elhunyt oktató, Peluka Hamray igen hosszú bűnlajstromot tudhatott a magáénak: többszörös nemi erőszak, paktum a sötét erőkkel stb. Abban a tekintetben viszont közelít a regény a posztmodern krimik világához, hogy nem egyedül a főhős nyomoz, nem egyedül ő van birtokában annak a tudásnak, amely elvezethet a megoldáshoz, hanem akár az olvasó is összerakhatja a kirakós darabjait: viszonylag hamar kiderül, hogy a méreg amellyel meggyilkolták az oktatót, Erionból származik, emellett pedig többször találhatunk utalást arra, hogy Olon mester egyik törzsvendégének lánya Erionba szökött ismeretlen okokból. A vendég képet is mutat a lányáról szakácsunknak – ez vezet majd a megoldáshoz. Egy korábbi ponton Olon már tudja, hogy egy Mielle kisasszony álnéven működő személy a gyilkos, később pedig megismer egy festőt, akinek volt szerencséje maszk és ruha nélkül megörökítenie a kisasszonyt, a kép szemrevételezése után döbben rá Olon, hogy a gyilkos nem más, mint Thaler magiszternek, a kifőzde egyik törzsvendégének a lánya. Mindemellett az is a krimi műfajának klasszikus keretei ellen dolgozik, hogy az Olon számára rendelkezésre álló lehetséges nyomok legtöbbjéről bebizonyosodik, hogy nem jelek, amelyek a gyilkosra vagy a gyilkosság körülményeire utalnak. Ilyen például a halott Peluka Hamray ujjáról lelopott gyűrű, vagy az elhunyt talizmánként használt kislábujja, amelyet Olon egy suhanctól szerez vissza. Ezután egy halottlátó boszorkány közbenjárásával, a talizmán segítségével megidézik Hamray szellemét, akitől semmilyen használható információt nem sikerül megtudniuk.

Boomen egyik nagy erőssége a képleírás, az ekphraszisz. Egyik korai novellájában, az Árnyékfestőben egy istennő, Morgena freskója készül, amely tulajdonképpen a szöveg elején kifejtett művészetelméleti fejtegetéseknek is a kicsinyítő tükre. Az Istenítélet esetében először a portrék hiánya tűnik fel: először Olon, így az olvasó sem tudja, hogy hogyan is festett Peluka Hamray, az elhunyt tutor. Az oktató özvegyénél tett látogatás során azonban előkerül egy portré Hamrayról, amelynek leírása közben párhuzamosan olvassuk az özvegy és Olon képhez fűzött kommentárjait. Érdekes, hogy a tutor portréjának leírását egy véletlenül előhívott jóslat követi. Hamray csinos öszvegyénél tett látogatása során a zavarban lévő Olon belerúg egy asztalkába, amelyről egy kártya hull alá: „Csontarcú szárnyas angyal nézett rám a lapról, kezében gyöngyök és sár” (325.). A portré tehát a múltat idézi meg, élőnek mutat egy már halott személyt, a kártya pedig a jövőre utal, a halállal hozza összefüggésbe a még élőt.

Az Istenítélet sok másik M.A.G.U.S-regénnyel ellentétben nem mellőzi a humort sem. Egyik esetben tipográfiai megoldásokat is bevet: Olont alaposan elveri néhány pribék, akiknek érdekében áll, hogy a szakács ne folytassa a megkezdett nyomozást – ekkor az elbeszélő „szikrákat”, ha tetszik csillagokat lát (411.). A szöveg következő bekezdését öt csillag választja el erős nyomatékkal az előzőtől, a regény még egy helyen él ezzel a lehetőséggel, ahol szintén ellátják Olon baját (525.), azaz feltételezhetjük, hogy a poén kedvéért szerepelnek a csillagok a főhős megveretései után. Nem mellékes az sem, hogy ekkor az olvasó és az elbeszélt én is egymásra montírozódik, hiszen egy, csak az elbeszélt én által érzékelt észlelet válik nem-verbálisan hozzáférhetővé az olvasó számára (mindketten csillagokat látnak). Ez az esztétikai identifikáció egyik mintapéldája, vagyis azé a jelenségé, hogy az olvasó beleéli magát a regénybe, más szóval azonosul a főhőssel, és annak nézőpontjával. Persze ez a fajta beszédmód magával vonja azt is, hogy csak korlátozottan férünk hozzá az információkhoz, például sem Olon, sem az olvasó nem tudja elsőre, hogy mire is szolgál a bűntény színhelyén talált üvegdugó. Wayne Chapman M.A.G.U.S-regényei a Garmacor-ciklusig mindentudó elbeszélővel operálnak, Ray O’Sullivan szövegei az első Ynev-regények, amelyek énelbeszélőt szerepeltetnek, teljesen új perspektívát nyitva a fiktív kontinensére. Hasonlóképpen újszerű most Jan van den Boomen információkat visszatartó elbeszélésmódja is.

A regény egy pontján egy fricskát is olvashatunk Wayne Chapman legismertebb hősének, Tier Nan Gorduinnak. Gorduin vissza-visszatérő eljárása, hogy felnyitja harmadik, úgynevezett „asztrál” szemét, amellyel olvasni képes mások érzéseit és szándékait. Olon azonban a „pszionikus” diszciplinák ismeretének hiányában nem képes erre: „Talán ha a harmadik szemem, amiről a pszionikusok annyit beszélnek, ki tudtam volna nyitni, de én képtelen vagyok rá” (463–464.).

A szerzővel készített interjúból kiderül, hogy csak szerencsétlen véletlen, hogy a regényben szereplő járványhelyzet végül aktualitást nyert. A Syenasban terjedő járványról a könyv végén derül ki, hogy valójában egy dallamtapadás okozza. Aki megjegyzi a folyamatosan terjedő dallamot, azt gyógyíthatatlan migrén dönti ágynak, a halálozási arány pedig elég magas. Míg Chapman Két Hold című regényében a zene az élet fenntartásában érdekelt, addig az Istenítéletben éppen az élet kioltása kötődik hozzá.

Ezekből az esetleges példákból is látszik, hogy Gáspár Péter legújabb regénye úgy hoz új színeket a M.A.G.U.S-korpuszba, hogy mindvégig szem előtt tartja a hagyományhoz való viszonyt. Meggyőződésem azonban, hogy azok számára is szórakoztató olvasmány lehet, akik még csak most ismerkednek Ynev világával, hiszen a szöveg nem tobzódik a fantasy műfajára jellemző neologizmusokban – noha például szivar vagy cigaretta helyett cigarkát szívnak hőseink –, nyelve olvasmányos, a kalandok és rejtélyek pedig könnyen elvarázsolják a műfajra fogékony olvasókat.

Jan van den Boomen: Istenítélet, Delta Vision, Budapest, 2020.

Hozzászólások