Győrffy Ákos verse

Oostende, Snorlax

„Ahová estél, ott maradsz.
A mindenségből ezt az egyet,
ezt az egyetlen egy helyet,
de ezt azután megszerezted.”
(P. J.)

Az izomsorvadás a végtagok folyamatos gyengülésével jár.
Az izomszövetek zsírszövetté alakulnak.
A folyamat vége a legtöbbször az,
hogy miután a szívizmok és a bordaközi izmok is elzsírosodnak,
a szív vagy a tüdő egyszer csak leáll.

Zoli elektromos tolókocsival közlekedett már évek óta.
Az ujjait is alig tudta mozgatni.

A tengerpart Oostendénél egy körülbelül kétszáz méter széles
homoksáv.
A járóképes gyerekek valahogy lebotorkáltak a vízig,
Zoli viszont az elektromos kocsijával együtt
azonnal belesüppedt a homokba.

Pontosan tudta, hogy nemsokára meg fog halni,
hogy legfeljebb két vagy három éve van hátra.
Az iskolai szünidőket általában egy kanapén ülve töltötte,
egész nap tévét nézett vagy aludt,
mert a szülei nem tudták felvinni az elektromos kocsit
a panelház harmadik emeletére.
A nyári szünet két és fél hónapjában be volt zárva a lakásba,
miközben a testvérei az elektromos kocsijával
a ház előtti parkolóban száguldoztak.

Erős szél fújt,
a látóhatár peremén az angliai Dover fehér sziklái ragyogtak.
Kiszereltem Zoli kocsijából az akkumulátort.
Az akkumulátortól megszabadított kocsit
legalább már le tudtam tolni valahogy a partra.
Sokáig nézte a tengert szótlanul, közben a lábával paskolta a vizet.

Utoljára akkor láttam, amikor egy reggel kórházba
vitték. Az oxigénmaszk alól mosolygott
rám, tenyerében kedvenc játékfiguráját,
Snorlaxot szorongatta.

(Megjelent az Alföld 2021/10-es számában, a borítókép a lapszám illusztrációit készítő művész, Gál Boglárka munkája.)

Hozzászólások